Tech

Megválna űripari üzletágától a Boeing

Dominika Zarzycka/NurPhoto via Getty Images
Dominika Zarzycka/NurPhoto via Getty Images

Űripari részlege jelentős részének eladásán gondolkodik a Boeing vezetése – írja a The Wall Street Journal. A lap információi szerint Kelly Ortberg, a Boeing augusztusban kinevezett vezérigazgatója állt elő a tervvel, amely egyelőre korai fázisban van.

A Reuters szerint az eladás magában foglalná a problémás Starliner űrhajó és a Nemzetközi Űrállomást támogató műveletek átruházását, de nem tartalmazza az Artemis-programban kulcsfontosságú Space Launch Systemet (SLS) felügyelő részleget.

A cég nem kommentálta az értesüléseket, Ortberg azonban a befektetőknek szóló beszélgetésen úgy fogalmazott:

Jobb, ha kevesebb dolgot csinálunk jobban, mint ha többet, de rosszul

– mondta, hozzátéve, hogy a kereskedelmi repülőgépgyártás és a védelmi rendszerek hosszú távon is a Boeing részét képezik majd, de akad néhány dolog, amely eltéríti őket a fő céljuktól.

Az átstrukturálás elkerülhetetlennek tűnik a cégnél, ugyanis egyre inkább sűrűsödnek a problémák. Miután az év elején kiszakadt egy darab az egyik gépük törzséből repülés közben, sorra jöttek a hírek a különböző balesetekről. Ez követően a Starliner űrhajó mondta be az unalmast, így 6 nap helyett 6 hónapig az űrben rekedt két NASA-űrhajós.

A napokban pedig Föld körüli pályán szétesett a cég egyik műholdja. A napokban is zajló, mintegy 33 ezer dolgozó öthetes sztrájkja pedig már csak hab a tortán. A Boeing renoméjának megromlásáról és az azt övező botrányokról az alábbi cikkünkben írtunk részletesen:

Kapcsolódó
Lezuhant gépek, rejtélyes halálesetek: a Boeing hanyatlásának története
Egykor a biztonság garanciája volt, mára viszont szitokszóvá vált a Boeing márkanév. A repülőgépgyártó cég hibái egy rossz házassággal kezdődtek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik