Tech

Erre készül Kína a világűrben

3DSculptor / Getty Images
3DSculptor / Getty Images

Elárulta Kína, milyen űrküldetéseket tervez megvalósítani 2050-ig – írja az MTI, a kínai állami média jelentése alapján. A Kínai Tudományos Akadémia, a Kínai Nemzeti Űrügynökség és a Kínai Emberes Űrügynökség most először tett közzé közösen olyan programot, amely felvázolja a kínai űrtudomány fejlesztési céljait.

A tervek szerint Kína 2030-ig embert juttatna a Holdra, ezzel az Egyesült Államok után a második nemzetté válva, amelynek sikerül ezt teljesítenie. A kelet-ázsiai ország továbbá egy holdbázist is létrehozna 2035-ig.

Ding Cse-piao, a Kínai Tudományos Akadémia alelnöke elmondta, ezek mellett öt tudományos témával fognak kiemelten foglalkozni, ezek a következők:

  • a szélsőséges világegyetem: az univerzum eredetének és fejlődésének felfedezése, valamint a fizikai törvények feltárására extrém kozmikus körülmények között.
  • A téridő hullámzása: közepes és alacsony frekvenciájú gravitációs és ősgravitációs hullámok detektálása, azzal a céllal, hogy feltárják a gravitáció és a téridő természetét.
  • A Nap–Föld panorámaképe: a Nap–Föld-rendszerben zajló, összetett kölcsönhatásokat szabályozó fizikai folyamatok és törvényszerűségek kutatása, többek közt az űridőjárás megfigyelésével és háromdimenziós napkutatással.
  • Lakható bolygók: élhető égitestek, valamint a Földön kívüli életre utaló jelek keresése.
  • Biológiai és fizikai tudományok az űrben: ez a terület a kvantummechanikával, az általános relativitáselmélettel és a mikrogravitáció tudományával fog foglalkozni.

Az alelnök elmondása szerint a program első, 2027-ig tartó szakaszában Kína a Tienkung űrállomás üzemeltetésére, az emberes holdra szállás megvalósítására, valamint a bolygókutatási projektre összpontosít majd. Ez idő alatt várhatóan 5–8 műholdmissziót hagynak majd jóvá.

A Holdra tervezett kutatóállomás a második fázisban épülhet meg, 2028 és 2035 között, ebben az időszakban mintegy 15 tudományos műholdmissziót hajtanak végre. A harmadik fázis 2036 és 2050 között lesz, amikor több mint 30 űrkutatási küldetést indítanának.

Kapcsolódó
Élhető helyek felkutatására indult a világ legnagyobb űrszondája
Útnak indította a NASA a legnagyobb űrszondát, amelyet valaha épített. Az eszközre csaknem 3 milliárd kilométeres utazás vár, mielőtt elér egy olyan helyet a Naprendszerben, ahol létezhet a földihez hasonló élet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik