Tech

Megérkezett a Windows 11 nagy frissítése, mutatjuk a változásokat

picture alliance / Contributor / Getty Images
picture alliance / Contributor / Getty Images

A Windows 11 éves nagy frissítőcsomagjának néhány funkciója már a nyár elején befutott a mesterséges intelligenciával felszerelt Copilot+ PC-kre, most azonban a többi felhasználónak is elkezdte elérhetővé tenni a Microsoft – írja a Windows Central.

A 24H2-es változat egyik nagy változása, hogy megújul a Fájlkezelő: többek közt új felületet kapott a kezdőlapja, ahol a megosztott dokumentumok is megjelennek, a lapokat pedig már duplikálni is lehet egy jobb kattintással. A hvg kiemeli, hogy a fájlok kontextusmenüjét (a jobb klikk után felbukkanó felületet) is jobban felcímkézte a Microsoft a jobb átláthatóság érdekében.

A frissítés része az is, hogy már .7z és .TAR archívumokat is létre lehet hozni a Fájlkezelőben, a programban az androidos készülékek fájljai is megjelennek. A 24H2 nem csak ad, de el is vesz: búcsút inthetünk például a Naptár és a Posta alkalmazásnak, amely funkciók ezentúl az Outlook appban lesznek megtalálhatók. Megújul a rendszert átszövő mesterséges intelligencia, a Copilot is, ami ezentúl önálló webalkalmazás lesz.

Jelentős újításnak számít az ellenőrzőpont-frissítések bevezetése is.

Ez lényegében annyit tesz, hogy a frissítések során csak az előző update óta hozzáadott változtatásokat tartalmazzák, például a biztonsági javításokat vagy új funkciókat. Ennek eredményeként a frissítőcsomagok kisebbek lehetnek, így sávszélességet és merevlemez-területet spórolva a felhasználóknak.

Az új rendszer már a wifi 7-es hardvereket is támogatja, az egyes hálózatokat pedig már QR-kóddal is meg lehet osztani. Vannak olyan újdonságok is, amelyek csak a Copilot+ PC-ket érintik: ilyen például a Cocreator nevű MI-segéd a Paintben, vagy a vitatott, a számítógépen végzett minden mozdulatot dokumentáló Recall funkció. Ez utóbbira még kicsit várni kell.

A Microsoft számos kisebb újítást is hozott az új rendszerverzióval együtt. A Windows 11 24H2 fokozatosan válik elérhetővé a Gépház Windows Update pontjában, így érdemes néha ránézni. A legfontosabb frissítéseket egyébként a Microsoft támogatási oldalán is el lehet olvasni, bár igen magyartalanra sikerült a fordítás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik