Tech

Üstököst örökítettek meg Magyarország felett

Magyarország felett, 2024. szeptember 30-án örökített meg a C/2023 A3 (Tsuchinshan–ATLAS)-üstököst Majzik Lionel asztrofotós. Az objektumot 2023 elején fedezték fel, először a kínai Bíbor-hegyi Obszervatórium, majd az ATLAS (Asteroid Terrestrial-impact Last Alert System) program dél-afrikai távcsöve észlelte. Az égitest valószínűleg az Oort-felhőből származik, és a legújabb számítások szerint most először jár a Naprendszer belsejében, napközelpontját 2024. szeptember 27-én érte el.

Majzik Lionel szerint jelenleg az üstökös a déli félteke lakói számára nyújt látványos megfigyelési lehetőséget, de október közepétől az északi féltekén lesz jobb a helyzet. Az előrejelzések alapján a csóva szemmel láthatóvá is válhat, de ajánlott a binokuláros vagy távcsöves megfigyelés.

Hosszas tervezés és várakozás után, 2024. szeptember 30-án 5:38-kor találtam rá a mindössze 2 fok magasságban lévő kométára, amit a tápióbicskei víztoronnyal sikerült egy látómezőben megörökítenem

– írta bejegyzésében az asztrofotós, aki korábban részletesen beszámolt az észlelés lehetőségeiről.

Majzik Lionel szerint szeptember végén az időjárás nem volt kegyes, és a nagy sár megnehezítette a mozgást. „Sajnos a napkelte fényei elnyomták a körülbelül 2 magnitúdó fényességű kométát. Binokulárral is nehéz volt megtalálni, szabad szemmel pedig egyáltalán nem volt látható. A körülmények ellenére rendkívül elégedett voltam, hogy összejött ez a nehezített hajnali megfigyelés” – eleveníti fel.

Az asztrofotós a 24.hu-nak elárulta, tudomása szerint ez az első magyarországi fotó az üstökösről, napközelségét követően. Abban bízik, hogy esténként mi is gyönyörködhetünk majd az objektumban úgy, ahogy most a déli féltekén élők.

Majzik Lionelhez korábban a 24.hu is ellátogatott, akkor részletesen mesélt nekünk az asztrofotózás világáról.

Kapcsolódó
Lenyűgöző fotók születnek egy tápióbicskei hátsó kertben
Majzik Lionel néhány év alatt vált a hazai asztrofotós közösség meghatározó tagjává.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik