Tech

iOS 18: mától tölthető le az Apple új szoftvere

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Az Apple júniusban mutatta be a soron következő operációs rendszereit, vagyis az iOS 18-at, az iPadOS 18-at, a macOS Sequoiát, a watchOS 11-et, valamint a tvOS 18-at. Az új kiegészítők és iPhone-ok mellett a technológiai óriás szeptember 9-i eseményén azt is bejelentette, hogy új szoftvereik szeptember 16-án látnak napvilágot.

Ez magyar idő szerint hétfőn este 7 óra után esedékes.

A szoftverek közül a legtöbben nyilvánvalóan az iOS-t használják, amelyben a kisebb, esztétikai újítások (színezhető widgetek, sötét ikonok) mellett nagy újítások is érkeznek, például a sokat hangoztatott Apple Intelligence, a cég MI-megoldása. Ezek a funkciók azonban még az Egyesült Államokban is csak októberben válnak elérhetővé, az EU-s bevezetésre pedig legalább jövő évig várni kell majd.

Az iPhone-okon a Beállítások – Szoftverfrissítések menüpontban lesz elérhető az új szoftververzió, a hvg szerint azonban a telepítés előtt érdemes néhány dolgot tudatosítani. Mivel a kezdeti verzióknál előfordulhatnak kisebb-nagyobb hibák, így az első és legfontosabb lépés egy biztonsági mentés elkészítése. Ehhez alapvetően felhőtárhely szükséges, de ha valaki nem rendelkezik iClouddal és a számítógépére szeretne mentést készíteni, azt is megteheti.

Ezt követően már rányomhatunk az új szoftver letöltésére, igaz, mivel sok az érdeklődő az első órákban, számítani kell arra, hogy akár órákig is eltarthat, míg települ az új operációs rendszer.

Amennyiben hibát tapasztal a frissítés során, az alábbi támogatási oldal nyújthat segítséget. Az Apple Intelligence csak az iPhone Pro és Pro Max készülékeken, valamint az iPhone 16 széria tagjain lesz elérhető – már akinek –, az egyes operációs rendszerekkel kompatibilis eszközöket pedig itt gyűjtöttük össze:

Kapcsolódó
Ezek az eszközök kapják meg az Apple új szoftvereit
Még az új kütyük boltba kerülése előtt elérhetővé válnak az újdonságok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik