Tech

Hetek óta először szólaltak meg az űrben rekedt asztronauták

Joe Raedle / Getty Images
Joe Raedle / Getty Images

Hetek óta először szólalt meg a nyilvánosság előtt Butch Wilmore és Sunita Williams, a Starliner két űrben rekedt asztronautája. Az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetéről, élő adásban válaszoltak újságírói kérdésekre, szeptember 13-án.

Wilmore azzal kezdte, hogy elmesélte, voltak nehéz pillanataik az elmúlt időszakban, nem volt egyszerű végignézniük, hogy nélkülük hagyja el az űrhajó az ISS-t. A megpróbáltatásokban viszont nagyon sokat jelentett nekik, hogy rengetegen aggódnak és imádkoznak értük, köztük teljesen ismeretlen emberek tömegei is.

A beszélgetés közben továbbá elmondták, nem bánják, hogy több időt kell az űrben tölteniük, amiatt pedig kifejezetten izgatottak, hogy két különböző űrhajóval is utazhatnak majd. Haza ugyanis a Starliner helyett a SpaceX Crew Dragon űrhajóján térnek majd, a tervek szerint 2025 februárjában.

Sunita Williams ugyanakkor hozzátette, egy kicsit csalódott, mivel sok családi eseményről lemarad így, viszont nagyon szeret az űrben lenni.

Williams azt is elárulta, nagyon örül annak, hogy a Starliner gond nélkül landolt a Földön, és az űrállomáson mindannyian élőben nézték a Boeing járművének hazatérését iPadjeiken.

A Starliner még június 5-én indult útnak, fedélzetén Sunita Williams és Butch Wilmore asztronautákkal. A küldetés eredetileg körülbelül 8 napos lett volna, végül azonban a két űrhajós 8 hónapot fog az ISS-en tölteni, járművük meghibásodása miatt.

Kapcsolódó
Mit csinálnak egész nap az űrben rekedt asztronauták?
Eredetileg egy hétre mentek az űrbe, a NASA azonban most bejelentette, hogy csak 2025 februárjában térnek vissza a Földre a Starliner űrhajó asztronautái. A Nemzetközi Űrállomás azonban nem szálloda, az ott tartózkodóknak számos nehéz feladatot kell naponta elvégezniük. Mutatjuk, miből áll az űrhajósok munkája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik