Tech

Sosem láttak még két fekete lyukat ilyen közel egymáshoz

Illusztráció: draco-zlat / Getty Images
Illusztráció: draco-zlat / Getty Images

Az amerikai Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ tudósai két fekete lyukat találtak a Földtől mintegy 800 millió fényévre, amik egymás körül keringenek. Számításaik szerint a két objektum nagyjából 300 millió fényévre van egymástól, és bár ez meglehetősen nagy távolságnak mondható, az univerzum léptékét tekintve elhanyagolható, ez ugyanis a két, egymáshoz legközelebb lévő szupermasszív fekete lyuk, amit az emberiség eddig felfedezett – írja a Gizmodo.

A The Astrophysical Journal tudomány szaklapban megjelent publikáció kapcsán Anna Trindade Falcão kutató elmondta, hogy bár több millió év múlva is eltelhet addig, a két fekete lyuk kétségtelenül össze fog ütközni, ennek hatása pedig a téridőn is érezhető lesz. A kutatócsoport vezetője jelezte, hogy a teleszkópok korlátai miatt az ilyen típusú kettős fekete lyukak tanulmányozása rendkívül nehéz, ugyanakkor a vizsgálat lehetőséget ad arra, hogy megismerhesse a tudomány, miként keletkeznek. Ez azért is fontos, mert lényegében az összes ismert galaxis középpontjában ilyen szupermasszív fekete lyuk található.

A csapat a Hubble Űrteleszkóp felvételeit vizsgálta az MCG-03-34-64 néven ismert galaxisról, amely körülbelül 800 millió fényévnyire van a Földtől. Ezeken három izzó foltot észleltek, amelyek hatalmas mennyiségű izzó oxigéngáz jelenlétét jelezték kis területen koncentrálódva. A fény látható hullámhosszán a két fekete lyuk olyan közel van egymáshoz, hogy egyetlen objektummá egyesülnek.

A kutatók ezután a NASA Chandra űrteleszkópjával is megfigyelték az objektumokat, ami két különálló, de erőteljes kibocsátási forrást talált a foltokban.

A szakemberek összevetették az új adatokat a korábbi mérésekkel, és olyan egyezést találtak, ami alapján nagy valószínűséggel kimondható, hogy két szupermasszív fekete lyukról van szó. A Hubble által észlelt oxigén forrása azonban ismeretlen. Annyi biztos, hogy a két szupermasszív fekete lyuk egy-egy galaxis magja lehetett, amelyek a múltban összeütköztek. Várhatóan 100 millió év múlva a két fekete lyuk is egyesül, ami olyan gravitációs hullámot indíthat el, ami torzítani fogja a téridőt, teszi hozzá a hvg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik