Tech

Állítják, egy MI-vel készített gomba azonosító könyv miatt került kórházba a család

Getty Images
Getty Images
Csak a baj után derült ki, hogy a könyvet MI-vel készítették.

A Reddit egyik jogi tanácsadással foglalkozó topikjában bukkant fel augusztus 16-án egy poszt, ami arról számol be, hogy a bejegyzés írójának felesége egy olyan, mesterséges intelligenciával készített gomba azonosító könyvet vásárolt, ami fals információkat tartalmazott, és ennek következményeként az egész család kórházba került.

A bejegyzés szerint a szerencsétlen esetet követően kiderült, hogy a könyvben szereplő, az azonosítást segítendő illusztrációk több esetben sem feleltek meg a valóságnak, azokat mesterséges intelligencia generálta, illetve az illusztrációkhoz kapcsolódó szövegben is akadtak olyan gyanús részletek (például az ilyen jellegű generált tartalmak végén megjelenő automatikus gépi fordulatok), amik egyértelműen arra utalnak, hogy a kötet ezen részét sem szakértők állították össze, hanem gépek.

A poszt szerzője kiemelte, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy MI által készített azonosítót vásárolnak, erről ugyanis semmilyen információt nem közöltek az árusító webshop felületén.

A posztoló a könyv pontos címét nem tette közzé, ahogy az értékesítő online kereskedőt sem nevezte meg, az áruházat ugyanakkor értesítették, mire a cég azt kérte, hogy a könyvet küldjék vissza, megtérítik az árát, és ezzel párhuzamosan a vásárlás nyomait a rendszerükből eltávolították, illetve az érintett kötetet már el is tüntették a felületről. A poszt szerzője ezzel kapcsolatos jogi tanácsadásért írt a Redditre, afelől érdeklődve, hogy visszaküédje-e a (bizonyítékként is szolgáló könyvet), jogosultak-e kompenzációra a kórházban töltött idő és az elszenvedett kellemetlenségek miatt, illetve érdemes-e értesíteni a hatóságokat az eset miatt.

Bár a Reddit-poszttal kapcsolatban felmerülhet a gyanú, hogy pusztán kitaláció, vagy nem fedi le teljesen a valóságot, de a fals információkat tartalmazó, mesterséges intelligenciával készített kiadványok problémája létezik. A 404 Media már 2023-ban terjedelmes cikket közölt arról, hogy az Amazon webáruház tele van olyan kiadványokkal, amik vélhetőleg a ChatGPT (vagy ahhoz hasonló) mesterséges intelligencia alapú generatív nyelvi modellel készültek és a szakértők attól tartanak, hogy egy laikus kezében az ilyen kiadványok idővel halálesethez vezethetnek.

Kapcsolódó
Elsőre ígéretes, de a felszín alatt elég problémás a Google jövője
A Google jövőképe nagyon pozitív, de a felszín alatt felsejlik, hogy az MI terjedésének lesznek árnyoldalai és vesztesei is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik