Tech

Ismét űrszakembereket képeznek majd Debrecenben

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Újra elindul szeptemberben az űrszakember-képzés a Debreceni Egyetemen – tájékoztatta az intézmény az MTI. Most angol nyelven oktatják majd azokat a leendő hallgatókat, akik az új tanévben űrorvostanról, az űrtelemedicináról és az űrélelmezésről is tanulhatnak az UniSpace program részeként. A posztgraduális szakirányú továbbképzésre augusztus 12-ig lehet jelentkezni.

Először 2022 szeptemberében indult, 17 magyar egyetem konzorciumában négy önálló, ugyanakkor összehangolt űrtudományi szakirányú kurzus. Ezek között a Debreceni Egyetem koordinálásával valósult meg a három féléves innovatív táplálkozási és űregészségtudományi szakemberképzés. Az első évfolyam végzős hallgatói tavasszal vették át okleveleiket, az egyetemen most angol nyelven indul a program, Space Specialist in Life Sciences címen.

Csernoch László szakfelelős, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese ismertette, hogy a hallgatók egyebek között az űrhajóst az űrben érő egészségügyi kockázatokról, az extrém és szokatlan terek környezetpszichológiájáról, az űreszközben vagy az űrbázison előállítható élelmiszerekről, illetve űrgyógyszerészetről tanulhatnak.

A professzor szerint a képzés résztvevői olyan tudást szerezhetnek, amely nemcsak az űrben, hanem a Földön is hasznosítható, a lakosság jelenlegi problémáinak megoldásában is segítséget jelenthet.

Példaként kiemelte, égető probléma, hogy egyre kisebb a Földön a növények termesztésére alkalmas terület, ezért olyan technikák kidolgozására van szükség, amelyekkel megoldható, hogy kis helyen, kevés vízzel sok élelmiszert állítsanak elő.

Az Általános Orvostudományi Kar Sport- és Űrélettani Tanszéke által koordinált Space Specialist in Life Sciences posztgraduális szakirányú továbbképzésre azok jelentkezhetnek, akik agrár-, orvos- és egészségtudományi vagy természettudományi mesterképzésben szereztek diplomát és szakterületükön legalább kétéves szakmai tapasztalattal rendelkeznek. A jelentkezőkkel augusztus 28-án tartják a felvételi elbeszélgetést, a képzés pedig szeptember 20-án kezdődik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik