Tech

Jövő évtől humanoid robotokat is alkalmaz a Tesla

John Ricky/Anadolu via Getty Images
John Ricky/Anadolu via Getty Images

Saját gyártású humanoid robotokat vet be a jövő évtől üzemeiben a Tesla, jelentette be Elon Musk. A cég vezérigazgatója szerint a robotokat elsősorban logisztikai, raktározási és gyártási feladatokra használják majd, az emberi munka kiváltására.

Az Optimus elnevezésű robotok bevezetését és használatba vételét 2024 végén kezdik meg a Tesla üzemeiben, 2026-ban pedig már megkezdhetik a tömeggyártását más cégek számára.

Ez az ütemterv eltér Musk év eleji nyilatkozatától, amikor hónapokkal korábbi céldátumokról beszélt.

Az emberi alakot mintázó humanoid robotok fejlesztése évek óta folyik több technológiai vállalatnál is, például a japán Honda autógyárnál és a robotikában úttörőnek tekintett Boston Dynamics cégnél is, amely egyébként a Hyundai Motor érdekeltségébe tartozik.

Érdemes megjegyezni, hogy a Tesla fremonti gyárában már alkalmaznak két Optimus robotot, amelyek feladata a gyártósor végéről leszedni a cellákat, és konténerekbe helyezni azokat. A Tesla mellett más cégek is aktívan érdeklődnek a humanoid robotok alkalmazása iránt: a Figure robotgyártó cég fejlesztései a BMW amerikai gyáraiban állhatnak munkába.

Kapcsolódó
Robotokat állít munkába a BMW amerikai gyárában
A robotok kezdetben egyszerű gyártási folyamatokat fognak ellátni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik