Tech

Fontos frissítést kapott a 40 éves Jegyzettömb

Végre van helyesírás ellenőrzés, sőt autocorrect funkció is.

Windows 11-en már elérhető az 1983 óta létező Jegyzettömb szoftver legújabb frissítése, aminek köszönhetően az egyszerű szövegszerkesztő immár képes ellenőrizni a helyesírást, továbbá immár autocorrect funkcióval is rendelkezik.

A helyesírás-ellenőrzés pontosan ugyanúgy működik, mint a „negytestvér” Word esetében: a program piros aláhúzással jelzi, ha valami probléma van a begépelt szóval. A javítás ugyanakkor körülményesebb, ugyanis amíg a Wordnél a jobb gomb lenyomásával rögtön megjelennek a (szoftver által korrektnek vélt) helyes írásmódok, addig a Jegyzettömb esetében a legördülő menüből külön ki kell választani a helyesírás (spelling) menüpontot és úgy válik láthatóvá az opciókat tartalmazó lista.

Az autocorrect működése hasonló, mint például mobilon: amennyiben be van kapcsolva a helyesírás, úgy a szoftver automatikusan az általa helyesnek vélt verzióra javítja az általunk begépelt és helytelennek vélt szavakat. Ami elütések esetén jól jöhet, más esetekben viszont ugyanolyan bosszantó lehet, mint amikor telefonon pötyögünk.

Szerencsére a frissítésnek hála a Jegyzettömb jobb szélén immár megjelenik egy kis fogaskerék ikon, amit kiválasztva ki- és bekapcsolható az autocorrect, ahogy a helyesírás-ellenőrzés is, illetve az utóbbihoz kapcsolódó extra, hogy megszabható, milyen fájltípusok (.txt, .md, .srt, .lrc, .lic) esetében működjön az ellenőrzés.

Kapcsolódó
Itt a megoldás, ha a Facebook és a Messenger folyton PIN-kódot kér
Így állítható be a PIN-kód, amit mostanában állandóan kér a Facebook.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik