Tech

Majdnem 500-zal száguldott a 75 éves versenyző, amikor kigyulladt az autója

NHRA / YouTube
NHRA / YouTube

John Force legendás gyorsulási autóversenyző szörnyű pillanatokat élt át vasárnap este, amikor autójának motorja felrobbant egy verseny során, mégis sikerült túlélnie a lángok között, írja az Interesting Engineering.

A 75 éves férfi 486 kilométer per órával haladt át először a célvonalon, ezt követően azonban autója lángokba borult, és több biztonsági korlátnak is neki ütközött.

Amint az a balesetről készült felvételen látható, a Force által vezetett autó először épphogy csak elkerüli a jobb oldali falat, ám ezt követően a bal oldali, majd ismét a jobb oldali korláthoz csapódott. A darabok közben folyamatosan potyogtak le az összenyomódott járműről, mígnem sikerült megállnia.

A motorból induló lángok szerencsére nem érték el a pilótafülkét, így Force túlélte a balesetet, ráadásul olyannyira eszméleténél volt, hogy még az orvosokkal is tudott kommunikálni a helyszínre érkezésükkor.

A 11 ezer lóerős autó mindössze egy másodperc alatt képes elérni a 100 kilométer per órás sebességet, négy másodperc alatt pedig már az 531 kilométer per órás sebességet is hozni tudja. A férfinek egyébként korábban is volt hasonló balesete.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik