Tavaly a Motorola nagyot gurított az Edge 40 termékcsaláddal, hiszen a Pro modell véleményünk szerint a 2023-as év egyik legjobb csúcstelefonja lett, a sima Edge 40 a középkategóriában teljesített jól, az Edge 40 Neo pedig még az idén is felfért a legjobb, 150 ezer alatti mobilok listánkra. 2024 ugyanakkor már az Edge 50 széria éve, a gyártó ráadásul némileg megkeverte a lapokat, hiszen amíg a Pro tavaly a csúcsmodell volt, idén ilyen névvel felső-középkategóriás mobilt kapunk (tesztünk itt olvasható), míg az abszolút prémium ajánlatot a tesztalanyunk, az Edge 50 Ultra jelenti.
Motorola Edge 50 Ultra
A dizájnt illetően az Ultra ugyanazt az elvet követi, mint az Edge 50 Pro: visszatért a vízesésszerűen ívelt kijelző és az alumíniumkeret, változást csak a hátlapon találunk tavalyhoz képest. A kamerasziget már nem különálló egység, a burkolat része, igaz, annak síkjából kidudorodva. Ami újdonság, hogy idén már fa hátlapú kivitelt is választhatunk a szürke és barack színű műbőr variánsok mellett. Nálam ilyen változat járt, és kifejezetten jó benyomást tett rám. Fogásra kellemes a finoman texturált felület, a megjelenése különleges és elegáns, az egyetlen bajom az volt, hogy ez a fajta burkolat sokkal csúszósabb, mint a műbőr megoldás – ami óvatlan pillanatokban problémákhoz vezethet. Bár amiatt nem kell félnünk, hogy ez a felület betörik.
Arról ugyanakkor párnapos használat után nem tudok megbízhatóan nyilatkozni, hogy a fa mennyire strapabíró, kell-e aggódni az esetleges kopás miatt. Ez a fajta természetes alapanyagú burkolat amúgy nem szokatlan a mobilok világában, a múltban a Motorola is kísérletezett már ezzel, ennek ellenére 2024-ben kifejezetten üdítőnek hat ez a megoldás, és talán nem túlzás azt állítani, hogy a gyártónak sikerült összehoznia az év legstílusosabb telefonját – az üveg hátlapos csúcskészülékekhez (például Galaxy S24 vagy a Xiaomi 14) viszonyítva legalábbis mindenképp.
A kijelző alapja egy P-OLED panel, megszokottnak még mindig nem mondható 144 Hz-es képfrissítéssel (amit akár állandóra is beállíthatunk), 1220 x 2712 pixeles felbontással, HDR10+ támogatással és 2500 nit maximum fényerővel.
A Gorilla Glass Victus védelemmel felszerelt képernyőbe belekötni nem nagyon tudok, vizuálisan abszolút a csúcsot kapjuk minden téren, a beépített ujjlenyomat-olvasó gyorsan és megbízhatóan tette a dolgát, a kis ikonok híveként annak pedig kifejezetten örültem, hogy itt akár 5×7-es elrendezés is beállítható az operációs rendszerben, így már a kezdőképernyőre kipakolhattam rengeteg alkalmazásomat.
Ami a keretet illeti, nagy meglepetésekkel itt sem találkoztam. Felül megtaláljuk a Dolby Atmos kompatibilis hangszórók egyik felét egy mikrofon társaságában, jobb oldalon ott a hangerőszabályzó és a bekapcsoló gomb, lent pedig a SIM-tálca (két nano SIM fér ide), egy újabb mikrofon, az USB-C port (3.1 Gen2) és a hangszórópár második fele követi egymást. Fontos továbbá, hogy a kijelzőbe vágott kameralyuk felett, a kávába rejtve azért találunk egy dedikált beszédhangszórót is.
A készülék az elődeihez hasonlóan megkapta az IP68 szabvány szerinti víz- és porállóságot, bár azzal kapcsolatban nem nagyon találtam konkrét tájékoztatást, hogy a fa hátlap mennyire van felkészítve a vízzel való találkozásra. De azon mondjuk meglepődnék, ha a Motorola erre nem gondolt volna.
Jó, de nem csúcsteljesítmény
Amikor a bevezetőben azt írtam, hogy a Motorola rendesen megpakolta a csúcsmodelljét, akkor nem túloztam, ugyanis az Edge 50 Ultrába 16 gigabájt memória (LPDDR5X) és 1 terabájt háttértár (UFS 4.0) került. Létezik ennél visszafogottabb kiszerelés, de hazánkban csak ez az összeállítás kapható, ami szerintem nem volt okos döntés. Mind a RAM-ot, mind a ROM-ot feleslegesen soknak érzem átlagos felhasználásra, egy 12/512 gigabájtos verzióval pedig bőven 400 ezer forint alatt lehetett volna tartani a telefon árát – ami elég nagy előny lett volna a konkurensekhez képest.
Van ugyanakkor egy másik furcsaság is, csak éppen a másik irányba. Míg a legtöbb idei csúcstelefonba Snapdragon 8 Gen 3 lapkakészlet került, addig a tesztalanyunkban egy Snapdragon 8s Gen 3 kapott helyet (Adreno 750 helyett Adreno 735 grafikus egységgel), amiben szerényebb órajelen dolgoznak a magok, így a nyers teljesítmény is elmarad az olyan csúcsmodellekhez képest, mint például a nemrég tesztelt Xiaomi 14. Míg az utóbbi modellnél bőven 2 millió feletti értéket mértem az Antutu benchmark programban, addig az Edge 50 Ultránál „be kellett érnünk” 1,5 millióval.
Ez az eredmény ugyan még mindig bőven elég lényegében mindenre, az operációs rendszer (Android 14) futtatásától kezdve a komolyabb 3D-s játékokig, tehát panaszkodni alapvetően nincs mire, csak érzek némi ellentmondást a komponensek kiválasztásában: míg a memória és a háttértár esetében a gyártó abszolút a csúcsra törekedett, addig a processzor terén be kell érnünk egy visszafogottabb modellel – ami számomra picit érhetetlen ebben a kategóriában.
A hardver többi részére ugyanakkor az jellemző, mint a RAM/ROM párosra, azaz nem spórolt a Motorola. Bluetooth 5.4, háromcsatornás Wi-Fi 7, eSIM támogatás, NFC, veszteségmentes és spatial audio a Snapdragon Soundnak és Qualcomm aptX formátumnak hála, Ultra Wideband és persze az összes műhold támogatása. SD-kártyás bővítés ugyan nincs (mondjuk az 1 terabájt mellé minek?), ahogy jack-csatlakozó sem, de nem is találunk már olyan csúcstelefont, ami megadná ezeket. Van viszont igazi gyorstöltés, nem is akármilyen!
Az akkumulátor 4500 milliamperórás, ami az alacsonyabb órajelű, de négy nanométeres gyártástechnológiával készült lapkakészletnek hála azért elég jól bírja a gyűrődést, egy nap még intenzív használattal is könnyedén kihozható belőle, de akkor sincs baj, ha lemerül a telefon. A vezetékes töltés plafonja ugyanis 125 watt, amivel kevesebb, mint 20 perc alatt nulláról maximumra tölthető a telep.
Emellé jön még az 50 wattos vezetékmentes töltés, és a tény, hogy a dobozban megtaláljuk a nagyjából 25 ezer forint értékű kompatibilis adaptert, illetve egy, a telefon stílusát megtartó visszafogottabb keménytokot is.
A kamera nem szívbajos
Egy csúcstelefonnál a kamerák már legalább annyira fontosak, mint a működésért felelős hardver, és ezen a téren a tesztalanyunknak nem nagyon van miért szégyenkeznie. Kezdésnek az előlapon találunk egy 50 megapixeles, autofókuszos széleslátószögű (f/1,9) egységet, amivel közel iPhone minőségű portrék lőhetők, és a modulnak van egy olyan praktikus tulajdonsága is, hogy azonnal felismeri, ha többen vagyunk a képen, és ilyenkor rögtön kiszélesíti a látószöget. Nem mellesleg akár 60 képkocka per másodperc sebességgel is rögzíthetünk vele 4K minőségű videót, ami annak ellenére is jól használható, hogy itt még nem kapunk optikai képstabilizálást.
Nem úgy a hátlapon, ahol az 50 megapixeles, lézeres autofókusszal dolgozó főkamera (f/1,6) és a 64 megapixeles, teleszkópos kialakítású telefotó egység (f/2,4; 72 mm) is megkapta ezt a funkciót. Ami ráadásul olyan jól működik, hogy még futás közben is élvezhető minőségű videó készíthető a telefonnal. Az OIS persze jól jön a sima fotózáskor is, főleg, ha használjuk a nagyítást, amiből optikai zoomból háromszoros a maximum, de a gyorsmenüben elérhető a hatszoros szenzorzoom is, amivel normális fényviszonyok között még mindig jó képek lőhetők.
Fotós téren a főkamera és a telefotó modul teljesítménye kifejezetten jó, előbbi este is teljesen értékelhető felvételeket produkál, az ultraszéles egység viszont főleg nappal, ideális fényviszonyok között készít jó képeket, és itt azért érződik az optikai képstabilizálás hiánya is. Portrék készítéséhez használható mindhárom kamera, lőhetünk 22, 35, 50 és 85 milliméteres képeket, ugyanakkor itt figyelni kell, mert velem sokszor előfordult, hogy a telefon nem pont azt a pillanatot rögzítette, amit a kijelző mutatott az exponáló gomb lenyomásakor – így fordulhatott elő, hogy az előképen még nyitva volt a modell szeme, míg a végeredményen már nem. A megfelelő pillanatot elkapva ugyanakkor nagyon jó portrék lőhetők az Edge 50 Ultrával.
Videós fronton 4K/60 fps a plafon (a 8K-t én személy szerint továbbra is túlzásnak, értelmetlennek tartom), a HDR10+-t bekapcsolva ugyanakkor be kell érnünk 30 fps-sel. Ahogy fentebb említettem, az optikai képstabilizálás kiválóan működik a mozgóképeknél, az autófókusz pedig ügyes átmenettel vált a közeli és távoli témák között, ugyanakkor esetemben előfordult, hogy a közeli dolgokra csak nehezen állt át a kamera, szóval a rendszer ezen részén még lenne mit javítania a Motorolának.
Ott a helye az élmezőnyben
Bár számomra tényleg érthetetlen, hogy a Motorola miért érezte fontosnak a 16 gigabájt memóriát és az 1 terabájt háttértárat egy, az idei csúcsprocesszornál gyengébb lapka mellé, de ha valaki nem a maximális teljesítmény megszállottja, annak bátran ajánlom ezt a telefont a jelenleg kapható androidos prémium készülékek alternatívájaként.
Mert bár a nyers számokat illetően az Edge 50 Ultra ugyan nem ér a Xiaomi 14 nyomába, de dizájn, kamerák és felszereltség frontján azért párban vannak, és nagyjából ugyanannyi pénzért cserébe itt több a ROM és a RAM.
Ugyanez igaz a Galaxy S24-hez mérve is, és bár kamerás fronton az a telefon valamivel jobban teljesít, cserébe a tesztalanyunk töltés és felszereltség frontján lealázza a Samsung csúcsmodelljét. Egy rendes adapterért és tokért cserébe még azt is el tudom viselni, hogy a Motorola amúgy telepakolja a telefonját mindenféle előre telepített alkalmazásokkal (többek között játékokkal), amiket soha nem jutna eszembe használni.
Mindent figyelembe véve ugyanakkor azt tudom mondani, hogy az Edge 50 Ultra a hibái ellenére is jól összerakott, stílusos, a tömegből kitűnő csúcstelefon, aminek a hivatalos indulóára ugyan 425 ezer forint, de a cikkünk írásának pillanatában már kerek 400-ért is beszerezhető, és az elkövetkezendő hónapok során biztos olvadni fog az ára – 350–370 ezer környékén például már azt mondanám rá, hogy kiváló vétel ennyi pénzért.
