Tech

A Google és az Apple közösen talált megoldást a kéretlen nyomkövetési problémára

James D. Morgan/Getty Images
James D. Morgan/Getty Images

Tavaly májusban az Apple és a Google bejelentette, hogy közösen dolgoznak majd egy iparági sztenderd megalkotásán, amelynek célja, hogy figyelmeztesse a felhasználókat, ha nem kívánt eszközzel követik a mozgásukat. Egy évvel később, most hétfőn az Apple és a Google bejelentette, hogy az iPhone és Android felhasználóknál is sikerült megoldani a figyelmeztetést, írja a TechCrunch.

Az Apple az iOS 17.5-től, a Google pedig az Android 6.0-tól vezeti be ezt a megoldást az eszközein.

Amennyiben kéretlen nyomkövetést tapasztalnak, egy Item Found Moving With You jelzést kapnak majd a mobiljukra a felhasználók, függetlenül attól, hogy az eszköz melyik platformmal van párosítva.

Az Apple szerint a Bluetooth-címkéket gyártó cégek, köztük a Chipolo, az eufy, a Jio, a Motorola és a Pebblebee is kötelezettséget vállaltak arra, hogy a jövőbeni címkék kompatibilisek lesznek az új iparági szabvánnyal.

Az Apple és a Google azt állítják, hogy a Detecting Unwanted Location Trackers munkacsoporton keresztül továbbra is együttműködnek az Internet Engineering Task Force-szal, az internet szabványügyi szervezetével, hogy kidolgozzák a technológia hivatalos és végleges szabványát.

Kapcsolódó
Hasznosak, de könnyen ellenünk fordíthatók a modern kütyük
Amennyire egyszerű használni őket, annyira könnyű visszaélni velük – akár a tudtunkon kívül is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik