A dohányzási szokások és az ehhez kapcsolódó szabályrendszerek témakörének egyik úttörője Michael Russell professzor volt. Számos, a dohányzás gyógyszerészeti és pszichológiai hátterét érintő és az ártalomcsökkentés szempontjából kiemelt fontosságú tanulmány kötődik a nevéhez. 1976-ban egyik tanulmányában azt írta: “Az emberek a nikotin miatt dohányoznak, de a kátránytól halnak meg.”[i]
[i] Russell MJ. Low-tar medium nicotine cigarettes: a new approach to safer smoking. BMJ 1976;1:1430–3.Ez a mai napig érvényes közegészségügyi felismerés kiemelkedő hatással volt a dohányiparra és annak átalakulására.
Azóta már sokat fejlődött a dohányzással és a dohányzás ártalmainak csökkentésével kapcsolatos tudomány. Köztudott, hogy a dohányzás komoly kockázatokkal jár, és a dohányzásról való leszokás a legjobb megoldás. Azok számára azonban, akik továbbra is dohányoznak, olyan alternatív, kevésbé káros* technológiák állnak rendelkezésre, mint a hevítéses termékek, az e-cigaretta vagy a nikotinpárna. Amellett, hogy ezek az alternatívák elérhetőek azok számára, akik nem tudnak vagy nem akarnak leszokni a dohányzásról, fontos, hogy tájékoztatást kapjanak ezeknek a tudományos hátteréről is.
Egy korábbi, egy éven át tartó hevítéses dohánytermékekkel kapcsolatos kutatás résztvevői jelentős és tartós javulást értek el a potenciális egészségügyi ártalmakra utaló számos mutató esetében, miután teljes mértékben átváltottak a hevítéses technológia használatára, szemben azokkal, akik továbbra is cigarettáztak. Ez a tanulmány is bizonyítja, hogy az alternatív megoldások fontos szerepet játszhatnak az ártalomcsökkentésben.
Egy, a közelmúltban elvégzett kutatás friss adatok segítségével hasonlítja össze a cigarettahasználók, a dohányipari termékeket már nem fogyasztók (akik leszoktak) és a soha nem dohányzók mutatóit azokkal, akik az egyik ártalomcsökkentett technológiát, a nikotinpárnát használják. A cigarettafogyasztókhoz képest szignifikánsan jobb eredményeket értek el azok, akik kizárólag a fentebb említett ártalomcsökkentett technológiát alkalmazták az olyan jelzőszámok tekintetében, amelyek bizonyos, dohányzással összefüggő betegségek korai kialakulásához köthetőek. Ezek a tüdőbetegségek, a rák, a szív- és érrendszeri betegségek szempontjából releváns, potenciális egészségügyi ártalmakat jelző biomarkerek voltak.
Ezek az eredmények a rendelkezésre álló tudományos bizonyítékokkal, köztük epidemiológiai adatokkal együttesen alátámasztják, hogy az alternatív technológiák fontos szerepet játszhatnak az ártalomcsökkentésben. Ugyanakkor fontos leszögezni azt is, hogy a leszokás a leghatékonyabb módja az ártalomcsökkentésnek.
*A bizonyítékok széles körére alapozva, és feltételezve, hogy teljes mértékben leszoknak a cigarettáról. Ezek a termékek nem kockázatmentesek, és függőséget okoznak.
[i] Russell MJ. Low-tar medium nicotine cigarettes: a new approach to safer smoking. BMJ 1976;1:1430–3.