Tech

Egészen kisstílű az Apple legújabb húzása

Apple
Apple
A cég megfelel az EU törvényeinek, de meglehetősen érdekes kitételekkel.

A héten vált elérhetővé a kompatibilis iPhone modellekre az iOS 17.4-es frissítés (Apple táblagépeken az iPadOS 17.4), ami Európán belük komoly változásokat hoz a felhasználók életébe. A rendszerfrissítést követően többek között az App Store mellett immár más gyártók alkalmazásboltjai is telepíthetők, az Apple Pay helyett használhatók más fizetésre alkalmas szolgáltatás, illetve a Safari helyett választható másik alapértelmezett böngésző. Az Apple persze mindezt nem jószántából tette elérhetővé, a változásokat az Európai Unió digitális piacokról szóló új törvényének (DMA – erről itt írtunk részletesebben) megfelelően vezette be a Tim Cook vezette vállalat.

Persze az Apple nem híve ennek a nagy szabadságnak, így a változások csak ott elérhetők, ahol ez kötelező, és – meglehetősen kisstílű módon – a törvény nyomán járó előnyök egy részével akkor sem lehet élni, ha a felhasználó hosszabb időre elhagyja a világ azon részét, ahol az Apple-nek kötelező biztosítani a szoftverek nyitottságát.

A frissítés párhuzamosan az Apple oldalán megjelent egy támogatási leírás az alternatív alkalmazásboltokról és azok használatáról, amiben feketén-fehéren benne van például, hogy a harmadik féltől származó piactereket és alkalmazásokat csak olyan felhasználók telepíthetik, akik a DMA hatálya alá tartozó országban regisztrált Apple ID-vel rendelkeznek és ténylegesen az érintett területeken tartózkodnak.

Ha tehát valaki EU-s Apple ID-vel rendelkezik, de éppen nem az EU területén tartózkodik (hanem például az USA-ban), akkor nem telepítheti az alternatív áruházakat, így az ottani alkalmazásokat sem.

Ez persze még valahol érthető, hiszen a DMA az Európai Unióra és az EU polgáraira vonatkozik, az Apple szerint viszont csak addig, amíg az EU-ban tartózkodnak. Ha ugyanis valaki a törvény hatályán kívüli területre utazik, akkor életbe lép egy „türelmi időszak”, amin belül hozzáfér az alternatív alkalmazás-piacterekhez és az ott elérhető applikációkhoz, viszont amennyiben a felhasználó „túl sokáig marad távol, elveszíti a hozzáférést bizonyos funkciókhoz – például nem telepíthet új alternatív alkalmazás-piactereket. Az alternatív alkalmazás-piacterekről telepített alkalmazások működni fognak, de nem lehet őket frissíteni arról a piactérről, ahonnan letöltötte őket”.

A Verge értesülései szerint az említett türelmi időszak egész pontosan 30 napot jelent, és amennyiben valaki ennél több időt tölt az EU-n kívül, akkor életbe lépnek a fenti korlátozások. Ez a gyakorlatban többek között azt is jelenti, hogy amennyiben olyan frissítés érkezik egy alkalmazásbolthoz vagy applikációhoz, ami nélkülözhetetlen a további futtatáshoz, akkor a felhazsnáló ezt egészen addig nem tudja letölteni (és így használni az említett szoftvereket), amíg vissza nem tér az EU területére.

Kapcsolódó
Mától teljesen átalakul a közösségi média Európában
Életbe lépett az Európai Unió digitális piacokról szóló törvénye és az EU-s állampolgárok védelmét szolgáló Digital Service Act is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik