Tech

Elon Musk át akarta venni az irányítást az OpenAI fölött

Belinda Jiao / Getty Images
Belinda Jiao / Getty Images

A napokban derült ki, hogy Elon Musk beperli saját egykori cégét, a ChatGPT-t is gyártó OpenAI-t, és annak elnök-vezérigazgatóját, Sam Altmant. A techmilliárdos elmondása szerint azért döntött így, mert Altman és vállalata a profitot az emberiség érdekei elé helyezi, ezzel pedig megsérti az OpenAI alapelveit, amelyeket még együtt fektettek le az alapításkor. Nem kellett sokat várni az OpenAI válaszára, amelyben természetesen minden vádat tagadnak – írja a Verge.

Cáfolatukban odáig mentek, hogy kijelentették, a Tesla és a Twitter vezetője egy ponton egy személyben át akarta venni az irányítást a cég felett azáltal, hogy összevonja azt a Teslával. 

Az OpenAI társalapítói, Sam Altman, Greg Brockman, Ilya Sutskever, John Schulman és Wojciech Zaremba közös válaszukban azt is írták, hogy cégük nonprofit alapokon működik, ezt pedig épp maga Elon Musk akarta megmásítani, amikor a profitorientált Tesla részévé akarta tenni a céget. Érdemes megjegyezni ugyanakkor, hogy bár az OpenAI egyik szárnya valóban nonprofit, van profitorientált része is, amely tavaly rekordnyereséggel zárta az évet.

Musk keresetében más érdekes állítások is vannak, például az, hogy a GPT-4 egy „de facto Microsoft-algoritmus”, amely az általános mesterséges intelligencia babérjaira tör. Az OpenAI korábban elutasította ezeket az állításokat, friss válaszában azonban nem foglalkozott ezzel.

Kapcsolódó
A Barátok közt semmi ahhoz képest, ami az OpenAI-nál történt az elmúlt napokban
Valóságos szappanopera zajlott le az elmúlt napokban a világ egyik legfejlettebb cégénél, röviden összefoglaltuk, mi lehet a hátterében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik