Tech

Négy űrhajós érkezett a Nemzetközi Űrállomásra

Manuel Mazzanti / NurPhoto / AFP
Manuel Mazzanti / NurPhoto / AFP

Megérkezett március 5-én az előző nap útra kelt négy űrhajós a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) – írja az MTI. A csapat feladata az lesz, hogy kutatásokat végezzen a világűrben, és leváltsa az előző legénységet.

A három amerikai asztronautából és egy orosz kozmonautából álló csoportot az ISS jelenlegi legénysége fogadta.

A csoportot a SpaceX Crew űrhajója szállította a világűrbe.

A legénység 16 órán át utazott, míg elérte a felszíntől mintegy 420 kilométerre lévő űrállomást.

A NASA űrhajósai, Michael Barratt, Matthew Dominick és Jeanette Epps, valamint Alekszandr Grebjonkin orosz űrhajós hat hónapot fog eltölteni az ISS-en, ahol különböző kutatásokat és orvosi kísérleteket is elvégeznek majd. Eppsnek, Dominicknek és Grebjonkinnak ez a harmadik űrutazása.

Az ISS fedélzetén jelenleg hétfős legénység – a Crew 7 – tartózkodik, a csapat várhatóan egy hét múlva tér vissza a Földre. A Nemzetközi Űrállomás azon kevés területek egyike, ahol az Egyesült Államok és Oroszország még mindig együttműködik az ukrajnai háború miatti nemzetközi szankciók ellenére.

Kapcsolódó
Ezért fontos, hogy legyen újra magyar űrhajós
Farkas Bertalan 1980-as, történelmi missziója után bő 40 évvel újabb magyar fogja elérni világűrt. Ki és hogyan?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik