Tech

Saját egykori cégét perelte be Elon Musk

Michael Owens / Getty Images
Michael Owens / Getty Images

Saját egykori cégét, a ChatGPT-t is gyártó OpenAI-t, és annak elnök-vezérigazgatóját, Sam Altmant perelte be Elon Musk – írja a The Guardian. A techmilliárdos szerint Altman és vállalata a profitot az emberiség érdekei elé helyezi, ezzel pedig megsérti az OpenAI alapelveit, amelyeket még együtt fektettek le az alapításkor.

Musk azt állítja, hogy a cég jelenleg egy Q* nevű általános mesterséges intelligenciát fejleszt, amely számos feladatot lesz képes ellátni legalább olyan hatékonyan, mint egy ember. A programot viszont nem az emberiség hasznára fordítanák, hanem arra, hogy minél több pénzt termeljen az OpenAI-t birtokló Microsoftnak.

A keresetben Musk azt is megemlíti, hogy az általános mesterséges intelligencia létrehozása hatalmas veszélyt jelent az egész emberiségre nézve.

Az OpenAI-t még 2015-ben hozta létre Elon Musk Sam Altmannel és Greg Brockmannel – akit Musk egyébként szintén perel – együtt. Az alapításkor a három férfi abban egyezett meg, hogy a vállalat nonprofit lesz, illetve, hogy annak minden fejlesztése az emberiség javát szolgálja és ingyenesen hozzáférhető lesz majd.

Musk szerin – aki 2018-ban hagyta ott a céget – az OpenAI ezeket az alapelveket szegte meg, amikor kiadta híres GPT-4 modelljét, mivel annak konstrukcióját eltitkolták a nyilvánosság elől. A per szerint ezzel a cég szerződésszegést, hűtlen kezelést és tisztességtelen piaci magatartást valósított meg.

Kapcsolódó
Itt van Elon Musk következő dobása: az XMail
A techmilliárdos megpróbálja felvenni a versenyt a Gmaillel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik