Tech

Kínai fejlesztéstől tarthatnak az amerikai techcégek

MF3d / Getty Images
MF3d / Getty Images

Kínai tudósok azt állítják, olyan mesterséges intelligenciát hoztak létre, amely képes felülmúlni a világ legismertebb nagy nyelvi modelljét (LLM), az OpenAI vállalat GPT-4 Turbo fejlesztését – írja a Live Science.

A kínai kormányhoz kötődő Shine orgánum szerint az iFlytek Spark v3.5 felülmúlja az említett modellt a nyelvi, a matematika és a kódolási képességek terén is. Liu Qingfeng, az iFlytek elnöke szerint a modelljük abban is jártasabb, hogy feldolgozzon egyfajta bevitelt, és válaszként másfajta eredményt adjon ki – így például a szöveg alapú képgenerálásban is jobbnak mondják saját fejlesztésüket.

A nyilatkozatot igazságtartalma megkérdőjelezhető, ugyanis jelenleg nincs szabványosított módszer az LLM-ek összehasonlítására, ahogy nyilvánosan elérhető adatbázis sem létezik, amely összehasonlítaná a különböző védett mesterséges intelligencia-rendszereket. A cégek ehelyett rengetegféle benchmarkot használnak, amelyek eredményeit nehéz összevetni.

Bizonyos kínai lapok szerint a Spark v.3.5 az OpenAI Whisper elnevezésű fejlesztését is felülmúlja hangfelismerés terén, a program ugyanis 37 nyelven, köztük angolul, kínaiul, franciául és oroszul is ért.

A Google-re is érdemes figyelni, decemberi bejelentésük szerint ugyanis a Gemini LLM a mesterséges intelligencia kutatásában és fejlesztésében használt 32 tudományos benchmark közül 30-ban felülmúlja a GPT-4 szabványos verzióját és más vezető modelleket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik