Tech

Itt az akkumulátor, ami nem tud felgyulladni

Thicha studio / Getty Images
Thicha studio / Getty Images

Kutatóknak sikerült létrehozniuk egy olyan akkumulátort, amelyben a rendkívül gyúlékony elektrolitot kicserélték a kereskedelmi tűzoltó készülékekben megtalálható anyagra. A készülék így képes elkerülni a túlmelegedés okozta tüzet, ahogy az ennek következtében végbemenő robbanást is – írja az Interesting Engineering.

A Nature Sustainability folyóiratban publikált tanulmány szerint a hagyományos elektrolit folyadék szerves oldószerből és vezetőképes lítiumsóból áll. Ezek gyúlékonyak és hajlamosak a hőkibocsátásra, így könnyedén tüzet vagy robbanást okozhatnak, ezért a kutatók régóta keresik a megoldást, hogyan lehetne biztonságosabbá tenni a kereskedelmi egységeket.

Az új, tűzálló folyadékkal megspékelt akkumulátorokat mínusz 75 és plusz 80 Celsius-fok közötti hőfokon tesztelték, a próbatételt pedig gond nélkül teljesítették.

Ezt követően szögekkel is tesztelték az újfajta egységeket – ez egy bevett iparági módszer –, amelyek a hagyományos akkumulátorokkal szemben nem lettek zárlatosak, és nem generáltak tüzet a sérülés keletkezése után.

Bár az eredmények kecsegtetőnek tűnnek, a kutatók néhány kihívással is szembesültek. Ilyen például az, hogy a legtöbb ismert nem gyúlékony szerves oldószer fluort és foszfort tartalmaz, amelyek károsíthatják a környezetet. A szakértők folytatják a fenntarthatóbb és költséghatékonyabb alternatívák utáni keresést az elektrolitjuk számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik