Tech

Véget ért a NASA marshelikopterének missziója

Handout / JPL / Caltech / NASA / AFP
Handout / JPL / Caltech / NASA / AFP

Három év után véget ért az Ingenuity missziója – írja a Live Science. A NASA kísérleti, robotizált helikoptere az első ember alkotta tárgy volt, amely egy idegen égitest felszínén – a Marson – repkedett.

A mindössze 1,8 kilogrammos eszközben még mindig áramlik az energia, egyik rotorlapátja viszont helyrehozhatatlanul károsodott utolsó repülését követően.

Az Ingenuity összesen 72-szer emelkedett a magasba a vörös bolygón, ezzel messze túlteljesítette eredeti feladatait.

„Ez a figyelemre méltó helikopter magasabbra és messzebbre repült, mint azt valaha is elképzeltük” – mondta Bill Nelson, a NASA igazgatója.

Az Ingenuity 2021 februárjában landolt a Mars Jezero-kráterében a NASA Perseverance roverével együtt. Az alapcél az volt, hogy a helikopter legalább öt repülést hajtson végre, ám hamar túlszárnyalta az elvárásokat. A robot bebizonyította, hogy a Mars rendkívül ritka légkörében is lehet repülni.

Az Ingenuity utóbb felderítőként kezdte el segíteni a Perseverance munkáját, a helikopter összesen mintegy 129 percet repült. Utoljára január 18-án emelkedett a magasba, ereszkedés közben, 1 méterre a felszíntől viszont a kapcsolat hirtelen megszakadt, az eszköz kényszerleszállást hajtott végre.

Utóbb derült fény a helyrehozhatatlan sérülésre, a kis robot példa nélküli, rendkívül hosszúra nyúlt küldetése ezzel véget ért. A robot rendkívül hasznos volt a szakértők számára, segítségével a jövőben még hatékonyabb helikoptereket tervezhetnek űrmissziók számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik