Tech hardverteszt

Jó az nekünk, ha egy kütyü automatikusan bezárja utánunk a bejárati ajtót?

Leteszteltük a hazánkban gyártott Nuki Smart Lock 3.0 Pro okoszárat, ami a megfelelő zárbetét használata mellett olyan kényelmi funkcióval vértezheti fel a mobilunkat, mint a mobilos érintéses fizetés vagy a digitális bérlet.

Néha bele sem gondolunk, de az okostelefonok elterjedése alapjaiban változtatta meg az életünket. Lett egy olyan univerzális eszközünk, aminek már nemcsak egy-két funkciója van (telefonálás és üzenetküldés), hanem rengeteg olyan is, amelyek feleslegessé tehetik a már meglévő eszközöket. Napjaink mobilja már fényképezőgép, elemlámpa, mini tévé, kézikonzol, zenelejátszó, távirányító, helyettesíthetjük vele a papírbérletet, a repjegyet, a bankkártyát, sőt, jön az idő, mikor kiválthatják az igazolványainkat is. Egy telefon egyszerűbbé teheti az életünket, és szeretünk is egyre több mindent rábízni az ilyen készülékekre.

A lehetőségek naponta bővülnek, egy ideje már a lakáskulcs is helyettesíthető okostelefonnal.

Ehhez persze nem elég a mobil, szükséges hozzá egy okoszár is. Utóbbiból 2024-ben már elég bőséges a kínálat, vehetünk komplett ajtót, amit felszereltek ilyen biztonsági szerkezettel, szerezhetünk már meglévő ajtóba beépíthető okoszárat, sőt, akadnak olyan modellek is, amikkel a hagyományos zárak okosíthatók fel. Mi egy utóbbi szerkezetet, a Nuki Smart Lock 3.0 Pro modellt próbáltuk ki, ami egy osztrák cég Európában fejlesztett és részben Magyarországon gyártott megoldása – tehát nem kínai kütyü, amelyek esetében sosem lehetünk biztosak abban, kik látják a működését.

Szajki Bálint / 24.hu A már meglévő zárra felszerelt Nuki Smart Lock 3.0 Pro.

Nuki Smart Lock 3.0 Pro okoszár

Ahogy a névből sejthető, tesztalanyunk a Nuki okoszár harmadik generációja (már létezik negyedik is), abból is a Pro változat, ami főleg abban különbözik a valamivel olcsóbb sima variánstól, hogy van beépített wifi, ceruzaelemes energiaellátás helyett kivehető és tölthető, 2500 milliamperórás akkumulátorral szerelték fel, a burkolat egy része pedig fémből van. Az eszköz legnagyobb előnye, hogy már meglévő zárhoz készítették, tehát komolyabb szerelési munkát nem igényel, a kütyü több zártípussal is kompatibilis, a sikeres felhelyezést követően pedig lényegében nem csinál mást, mint a beépített elektromotor segítségével elfordítja a belül elhelyezett kulcsot.

A felszerelés ideális esetben pofonegyszerű. Először ki kell választanunk, hogy a zárunkhoz melyik műanyag foglalat passzol. A csomagban ebből kettőt találunk, az A verzió olyan zárakhoz illeszkedik, amiknél a cilinderes zárbetét 3–30 milliméterre kiemelkedik a síkból: a foglalatot erre a kiálló részre kell felpattintani, majd a három beépített csavarral elég stabilan rögzíthető a műanyag lap – ehhez a művelethez a csomagban még egy apró imbuszkulcsot is találunk.

A B változat ezzel szemben akkor lesz jó, ha tollas kulccsal működtethető zárunk van, vagy olyan cilinderes megoldásunk, ahol a betét egyáltalán nem vagy maximum 3 milliméterre emelkedik ki a síkból. Ebben az esetben a foglalat a gyárilag felkent 3M ragasztóval rögzíthető a zárnyílás elé, méghozzá a védőfólia eltávolítását követően. Ez leírva ugyan nem tűnhet túl stabil megoldásnak, de itt tényleg olyan erős ragasztóról van szó, ami miatt garantáltan nem kell aggódni. Ezt onnan tudom, hogy amikor megpróbáltam eltávolítani a korábban felhelyezett kiegészítőt, a zárnyílás körüli fémburkolat előbb akart leszakadni az ajtóról, mint a fémre felragasztott foglalat.

Miután sikeresen felhelyeztük a kompatibilis foglalatot, a kulcsot be kell helyezni a zárba, majd erre illeszteni a motorral és akkumulátorral felszerelt fő egységet. A négy ceruzaelemre emlékeztető telepből álló aksi egyetlen gombnyomással bármikor kiszedhető a felszerelt okoszárból, és USB-C porton keresztül tölthető, ha már merülőben lenne – erről a zár okostelefonos alkalmazása természetesen még időben jelzést küld a felhasználónak a lehetséges problémák elkerülése érdekében.

Galéria
Szajki Bálint / 24.hu
A zárból könnyedén kipattintható és USB-C-n keresztül tölthető akkupakk.

Ha pedig már alkalmazás: a szerelés után jöhet az iOS-re, Androidra és a Huawei-telefonokra is elérhető Nuki app letöltése, ezzel állítható be az okoszár. Az első indítást követően egy magyar nyelven nem elérhető, de elég egyszerű útmutató vezet végig a beállításokon. Kezdésnek a felhasználónak ki kell nyitnia az ajtót, majd ezt követően a kütyü magától elvégez egy nyitást és egy zárást, bekalibrálva saját magát.

Ha ez megtörténik, akkor az okoszárunk lényegében készen áll a használatra, de az alkalmazás beállításai között adott a lehetőség a finomhangolásra, többek között beállítható az is, hányszor forduljon el a kulcs, módosíthatók az elfordítás szögei, sőt, a kulcsemeléses többpontos zárak esetében még az is megszabható, hogy a zárcsapda hány másodpercig legyen visszahúzott állapotban.

És akkor itt álljunk meg egy pillanatra. A hazai forgalmazóval történt egyeztetést követően első körben egy tollkulcsos, úgynevezett kulcsos zárral teszteltem a Nuki Smart Lock 3.0 Pro modellt. Az első próbának megvoltak a maga kihívásai, hiszen

  • a műanyag foglalatot szét kellett vésnem, hogy átférjen rajta a kéttollú kulcs,
  • a kulcs szárát meg kellett hosszabbítani, hogy a zárba illesztve elérjen az okoszár azon részébe, ami a beépített motor segítségével elforgatja a kulcsot,
  • illetve le kellett csiszolni a túl vastag, leszedhetetlen műanyag kulcsjelölőt, hogy beférjen a második pontban már említett részbe.

Ezen akadályok leküzdése után úgy tűnt, minden rendben, kitártam az ajtót, elvégeztem az első kalibrálást, és a Nuki eszköze gond nélkül forgatta el a kulcsot. A többpontos záram öt fémrúdja úgy mozgott ki és be, mintha én nyitottam és zártam volna az ajtót. Igen ám, de a nálam lévő megoldás egyben kulcsemeléses többpontos zár, tehát az ajtó csak akkor nyitható, ha behúzzuk a zárcsapdát is. Belülről nálam ezt a kilincs végzi, kívül viszont csak egy nem forgatható gomb van az ajtón, tehát a kulcsot elforgatva tartva húzható be a zárcsapda, és így lehet bejutni a lakásba.

A Nuki Smart Lock 3.0 Pro elméletileg képes behúzni az említett második nyelvet, és ahogy írtam, még az is beállítható, hány másodpercig tartsa behúzva. A gyakorlatban viszont ez a funkció nálam nem működött megbízhatóan. Az okoszár olykor behúzta a zárcsapdát a nyitás végén, olykor nem, tízszer egymás után például soha nem tudta sikeresen elvégezni ezt a műveletet, így azzal meg sem próbálkoztam, hogy élesben próbáljam ki a használatát. Utóbbi esetben ugyanis hibás működésnél biztosan kint ragadok, hiszen kívülről csak úgy nyitható a belülről kulccsal bezárt ajtóm, ha egy másik kulccsal kilököm a belsőt – amire a felszerelt okoszár esetén nincs lehetőség.

Azért nem adtam fel, némi egyeztetés után fogtam a kütyüt, elvittem egy barátomhoz, akinek cilinderes betéttel ellátott zár van a bejárati ajtaján, abból is vészfunkciós, tehát az a fajta, ami kívülről akkor is nyitható, ha belül ott a kulcs a zárban.

A felszerelés megvolt öt perc alatt a kalibrálással együtt, a Nuki pedig ezzel a zártípussal úgy működött, ahogy azt a gyártó megálmodta.

Az ajtó nyitottuk és zártuk az okostelefonos alkalmazáson keresztül leadott parancsokkal, köszönhetően a Bluetooth 5.0-s kapcsolatnak, ami a Nuki ígéretének megfelelően tíz méteren belül stabilan működött – kívülről és belülről egyaránt. A lakásban tartózkodva az okoszár kör alakú gombját lenyomva is nyitható vagy zárható az ajtó, de akár kézzel is elforgathatjuk a szerkezetet mindkét irányba. Az eszköz tartalmaz továbbá egy szintén kör alakú LED-et, ami jelzi a zárbetét nyitott vagy zárt állapotát, ha valami probléma van, vagy akár azt is, ha maga az ajtó van nyitva.

Amitől igazán okosnak nevezhető

A Nuki Smart Lock 3.0 Pro persze nem (csak) azért számít okoszárnak, mert az ajtóhoz érve kulcs helyett a telefonnal is nyitható. Sokaknak persze már csak ezért érdekes lehet ez a megoldás, de ennél azért jóval többről van itt szó.

Ahogy korábban már említettem, a Pro modell saját wifi chippel is rendelkezik, tehát az alkalmazáson belül csatlakoztatható a vezeték nélküli hálózatunkhoz, aminek hála nemcsak a zár aktuális állapotával lehetünk tisztában bárhol és bármikor, de bárhonnan vezérelhetjük is. A telefonra ráadásul jön értesítés minden alkalommal, ha nyílik vagy záródik az ajtónk, és beengedhetjük a gyereket, ha mondjuk nincs otthon senki, és a nagymamánál (vagy akárhol) hagyta a saját kulcsát.

Persze megoldható az is, hogy a család tagjainak ne kelljen mindig írni vagy telefonálni, ha be akarnak jutni, hiszen a Nuki alkalmazás lehetővé teszi, hogy másoknak is hozzáférést adhassunk az okoszárhoz, és olyan mélységekig testre szabhatjuk a jogosultságokat, hogy még az is beállítható, egyes személyek melyik nap, és annak melyik szakában nyithassák, zárhassák az ajtót.

Emellé jönnek még az automatizálási lehetőségek, amik között beállítható, hogy egy nyitást követően mennyi időn belül záródjon be mindenképpen az ajtó, de megszabható például az is, hogy este tíz után minden este forduljon a kulcs, ha mi magunk nem gondoskodtunk volna erről. A Nuki emellett kompatibilis az Amazon Alexával, a Google Home-mal és Apple HomeKittel is, így az okoszár akár hangparancsokkal is vezérelhető, illetve mindenféle rutinok is kialakíthatók vele.

24.hu Az alkalmazásban rengeteg minden beállítható és testre szabható.

A példa kedvéért: csöngetnek, tudjuk ki jön, épp mosogatunk, nem tudunk/akarunk az ajtóhoz menni. Ilyenkor elég csak egy utasítás az okoshangszórónak, ami a wifin keresztül szépen kinyitja a zárat, így a vendég gond nélkül be tud jönni.

Emellett olyan folyamatok is beállíthatók, hogy a zár nyitásakor az előszobában kapcsolódjon fel automatikusan a villany, és kezdjen el rögzíteni a helyiségben található okoskamera. A lehetőségek elég szerteágazók, akár a spórolásra is rámehetünk: megszabhatjuk például, hogy az ajtó bezárását követően automatikusan kapcsolódjon le minden lámpa a lakásban, és a termosztát is álljon át távollét módba.

És ha ez még nem lenne elég, az igazán kényelmeseknek még a telefont sem kell elővenni az ajtó nyitásához és zárásához, hiszen az appban elérhető az Auto Unlock funkció. Ezt aktiválva létrehozunk egy 100 méteres kört az eszközünk körül, amit elhagyva a Smart Lock automatikusan zár, ugyanakkor azt is érzékeli, ha visszatérünk ebbe a körbe, ilyenkor szépen felkészül az érkezésünkre, és amikor a telefonnal elérjük a Bluetooth tízméteres hatótávját, automatikusan nyitja a zárat.

24.hu Az Auto Unlock beállításával a telefont sem kell elővenni a bejutáshoz.

A legfontosabb kérdések

A Nuki Smart Lock 3.0 Prót nagyjából egy hónapon keresztül próbálgattam egy barátom közreműködésével, két különböző lakásban, illetve harmadik helyszínként a szerkesztőségben is felszereltem egy ajtóra, és az alapvető funkciók felfedezése mellett szerzett tapasztalataimat kérdés-válasz formában igyekszem összefoglalni, kiegészítve olyan információkkal, amikre a teljesen laikus kollégáim kérdeztek rá, mikor megmutattam nekik a tesztalanyunkat.

Minden zárral kompatibilis a Nuki Smart Lock 3.0 Pro?

A nagyon rövid válasz: nem. A Nuki eszközei rengeteg zárral használhatók, de messze nem az összes típussal. Szerencsére a gyártó oldalán található egy elég jól összerakott útmutató, ami alapján viszonylag jó eséllyel belőhető, hogy a kütyü kompatibilis-e a meglévő zárunkkal.

Tapasztalataim alapján a Nuki Smart Lock 3.0 Pro – bár támogatja ezt a típust is, de – nem ideális kilincsemeléses többpontos zárak mellé, a szerkezet ugyanis a kilincset nem tudja megemelni, mindig nekünk kell gondoskodni arról, hogy a szerkezet megfelelő állásban legyen az okosnyitáshoz. A kulcsemeléses többpontos zárak esetében elméletileg ilyen gond nincs, a gyakorlat persze mást mutat, hiszen a cikkben részletesen ecsetelt tapasztalataim alapján tollkulcsos biztonsági záraknál nem garantált a hibátlan működés.

Milyen zárhoz lehet ideális a Nuki megoldása?

Az eszközzel töltött hetek után elsősorban azoknak tudom javasolni a Nuki megoldását, akinek az ajtajában cilinderbetétes zár van, méghozzá vészfunkciós fajta. Ezzel a típussal a kütyü nagyon jól boldogult, ráadásul ebben az esetben a zár kulccsal kívülről akkor is nyitható marad, ha a belülre felszerelt okoszár valamiért nem hajlandó rendeltetésszerűen működni.

Mire érdemes még figyelni vásárlás előtt?

Mielőtt vásárlásra adnánk a fejünket, nemcsak azt kötelező ellenőrizni, hogy a zárunk kompatibilis-e az eszközzel, de más apróságokra is érdemes figyelni. Cilinderes kulcsoknál ez aligha lesz gond, de tollas kulcsnál például ellenőrizni kell, mennyire szélesek a tollak (ennek át kell férnie a műanyag foglalat nyílásán), és arra is figyelni kell, mennyire vastag a kulcsfej.

Nálam például le kellett csiszolni a levehetetlen műanyag kulcsjelölőt, hogy a fej beférjen az okoszár ezen célra kialakított nyílásába. Az sem mindegy, hogy a kulcs mekkora része lóg ki a zárból. Esetemben a tollkulcsot például meg kellett hosszabbíttatni egy szakemberrel, hogy a kulcs vége elérjen az okoszár nyílásába, és ezáltal a motor forgatni tudja.

Mennyire biztonságos ez az okoszár?

Ahogy nincs feltörhetetlen zár, úgy nincs feltörhetetlen okoszár sem, a Nuki Smart Lock 3.0 Pro ugyanakkor kellő védelemmel van ellátva, elég biztonságosnak mondható eszköz. Egyrészt ez egy belső egység, tehát kívülről senki nem tudhatja, hogy okoszárat használunk, másrészt az eszközök közti kommunikáció során a szoftver végpontok közti titkosítást alkalmaz.

Ez nagyon leegyszerűsítve annyi tesz, hogy a nyitáshoz/záráshoz szükséges információk kódolt adattá alakítja át a rendszer, amit csak titkos kulccsal lehet dekódolni. Ezek a kulcsok pedig csak a kommunikáló eszközökön érhetők el, harmadik fél számára nem, ráadásul minden egyes használatnál újragenerálódnak, és a használatot (nyitás/zárás) követően törlődnek a telefonról és az okoszárról is.

Amennyiben a vezeték nélküli hálózatunkra is rákötjük a Nukit, úgy növelhető a sikeres támadás kockázata, ugyanakkor, ha megfelelő védelemmel rendelkező routert használunk, és ügyelünk arra, hogy illetéktelenek számára ne legyen látható a wifink, úgy a feltörés lehetőségét máris jelentősen csökkentettük.

Kívülről kulccsal kinyitható az okoszár?

Ez attól függ, hogy milyen zárat használunk. Amennyiben vészfunkciós típust használunk, aminél kívülről akkor is nyitható a zár, ha belül van kulcs, akkor az okoszár felszerelését követően is be lehet jutni a kulcs használatával. Normál zárbetétre helyezett okoszár esetén kívülről nincs lehetőség nyitásra kulccsal, és a saját tapasztalataink alapján a tollkulcsos zárak esetén is kiesik ez a lehetőség. Éppen ezért mindenkinek azt javasoljuk, hogy csak vészfunkciós zárral használjon okoszárat.

Ha lemerült a mobil, kinyitható az okoszár?

Amennyiben vészfunkciós zárat használunk, ami kívülről akkor is nyitható, ha belül van kulcs, akkor hagyományos módon is bejuthatunk, okostelefon nélkül. Egyéb esetben az okostelefonunk nélkül akkor tudunk bejutni, ha előre felkészültünk egy ilyen esetre. Az egyik megoldás a külön megvásárolható Nuki Keypad 2.0, ami egy, az ajtón kívülre elhelyezhető eszköz, amin számsor és ujjlenyomat-olvasó is található. Ezt az okoszárral összekötve akkor is be lehet jutni a megadott kód vagy a korábban felvitt ujjlenyomat segítségével, ha a telefonunkat valamiért nem tudjuk használni.

Szajki Bálint / 24.hu Nuki Keypad 2.0: ezen kiegészítővel kóddal és ujjlenyomattal is nyitható az okoszár.

Működik az okoszár, ha elmegy otthon az áram?

A rövid válasz: igen. Az okoszárnak saját akkumulátora van, így akkor is működik, ha a lakáson belül nincs áram. A 2500 milliamperórás aksi hónapokig képes árammal ellátni az eszközt, amikor pedig a töltöttség 20 százalékra csökken, folyamatosan értesíti a felhasználót, hogy töltésre van szükség. A telep egyetlen éjszaka alatt maximumra tölthető az USB-C porton keresztül.

Működik az okoszár, ha elmegy otthon a wifi?

A rövid válasz: igen. Amennyiben otthon valamiért nem működik a vezeték nélküli hálózat, attól még az okoszár a telefonnal a vagy a kívülre szerelt Nuki Keypad 2.0-val gond nélkül nyitható/zárható a Bluetooth-kapcsolaton keresztül, ilyenkor csupán a távoli eléréssel járó funkciókról kell lemondani.

Mi történik, ha lemerül az okoszár?

Amennyiben figyelmen kívül hagyjuk a 20 százalékos töltöttség elérését követően érkező értesítéseket, és nem töltjük fel az okoszár akkumulátorát, úgy kívülről csak akkor lesz lehetőség bejutni, ha olyan, vészfunkciós zárat használunk, ami kívülről akkor is nyitható kulccsal, ha belül is van kulcs. Éppen ezért hangsúlyozom, hogy okoszárat főleg ilyen zárbetéttel érdemes használni, hogy a lakásba akkor is be lehessen jutni, ha bármilyen okból az eszköz használhatatlanná válna.

Utolsó kérdés: jó ez nekünk?

Lesz, akinek teljesen értelmetlen egy okoszár, más hasznos lehetőségeket rejtő eszközt lát majd benne. Én hajlok rá, hogy átgondolva, a megfelelő (hangsúlyozom: vészfunkciós!) zárra szerelve a Nuki Smart Lock 3.o olyan eszköz, aminek ugyanúgy van értelme, mint a telefonos fizetésnek vagy a digitális bérletnek. És azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a megoldás nemcsak otthon használható, hanem akár egy Airbnb-s bérleménynél, egy nyaralónál vagy akár egy irodában is – a lehetőségek azért bőven túlmutatnak azon, hogy hazaérve nem kell a kulcs után kotorászni.

Hogy mindez kinek ér meg 100 ezer forint körüli összeget, az szintén egyéni preferencia kérdése. Tény, hogy ennél jóval olcsóbban is lehet venni hasonló képességű, viszont Kínából származó eszközöket. Márpedig az ár esetében nem szabad elfelejteni, hogy ez egy Európában fejlesztett és gyártott eszköz, aminél megérheti a felárat, hogy nem tud az egész Kínai Népköztársaság arról, mikor mentünk el otthonról.

Kapcsolódó
Öt kedvenc kütyünk 2023-ból, amit még idén is megéri beszerezni
Minden évben összegyűjtjük a mögöttünk lévő esztendő kedvenc elektronikai eszközeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik