Tech

Ez a hét játék a bizonyíték, hogy idén remek évük volt a gamereknek

2023 kiváló év lett a gamerek számára, hiszen rengeteg remek játék látott napvilágot. Az idei mezőnyt szokás szerint a nagy költségvetésű folytatások uralják, de azért ezek között is akadtak igazán kellemes meglepetések, olyan sorozatok, amik 13 és 23 év szünet után kaptak új részt. Szerencsére a műfajokat illetően sincs okunk panaszkodni, mert a hagyományosan népszerű akciójátékok mellett az elmúlt hónapokban kaptunk zseniális horrort, hardcore szerepjátékot és tisztességes versenyprogramot is. Mutatjuk, hogy nálunk idén mely programok bizonyultak a legjobbnak.

Hogwart’s Legacy

2023 első negyedében jelent meg, így sokan hajlamosak elfeledkezni róla, pedig a Varázsvilág univerzumban játszódó Hogwart’s Legacy igenis megérdemli, hogy az év legjobbjai között emlegessük. Habár tény, hogy a játék nem találta fel a spanyolviaszt, de végre kaptunk egy olyan Harry Potter nélküli Harry Potter-játékot, amire a rajongók már nagyon régen vágytak. Évtizedekkel járunk a könyvek eseményei előtt, és kissé koros diákként kerülünk be a Hogwarts (magyarul ugye Roxfort) falai közé, ahol gyorsan olyan dolgokba keveredünk, amikbe diákként nem kellene – de az élet már csak ilyen, ha a főhős egy különleges varázslótanonc.

A ránk váró történet érdekes, de ami ennél is fontosabb, hogy végre kapunk egy olyan világot, ami egyrészt nagyszerűen adja vissza a J. K. Rowling által megálmodott univerzumot, másrészt olyan mértékű szabadságot biztosít, amire a korábbi (a filmeken alapuló) Harry Potter-játékokban nem volt példa. A megvalósítás gyönyörű, a varázslatok használata szórakoztató, a harcok kellő mennyiségű kihívást tartogatnak, a felfedezhető terület hatalmas, és a sztori mellé rengeteg szabadon bevállalható tennivalót kapunk. Lehet, hogy a Hogwart’s Legacy csak egy tisztességes iparosmunka, de abból a legjobb fajta, és nagyon reméljük, hogy lesz folytatása.

Platformok: Windows, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X és S, Nintendo Switch

Futottak még: Assassin’s Creed Mirage

Az idei Assassin’s Creed-játék nem fért be a legjobbak közé, de említést érdemel, mert hosszú évek után a fejlesztők végre visszatértek az alapokhoz, és a féktelen harc helyett ismét a lopakodáson és az ellenfelek csendes likvidálásán van a hangsúly, méghozzá egy gyönyörű helyszínen, a virágkorát élő Bagdadban.

Baldur’s Gate III

A klasszikus, felsőnézetes, a Dungeons & Dragons asztali szerepjátékon alapuló Baldur’s Gate-széria a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején volt nagy szám, aztán az ilyen jellegű RPG-knek leáldozott, hogy a 2010-es évek második felében térjenek vissza. Ekkor kezdődött a Baldur’s Gate III fejlesztése is, amit 2019-ben jelentett be a Larian Studios. A projekt ráadásul a játékosközösség bevonásával készült, tehát a játék egy része már 2020-ban elérhetővé vált, és az alkotók a rajongók visszajelzései alapján csiszolták és fejlesztették a végleges változatát. A boltokba 2023 közepén került, először számítógépekre, majd ősszel megérkezett a PlayStation 5-ös változat, decemberben pedig az Xbox Series X és S verzió.

A végeredmény egy minden szempontból lenyűgöző program, ami nemcsak gyönyörű, de annyira jól fel van építve és ki van dolgozva, hogy egyszerre lehet kiváló szórakozás a széria és a klasszikus szerepjátékok rajongóinak, és még azoknak is, akik korábban még sosem próbálkoztak ezzel a műfajjal. A játék erényeinek ecsetelésére több ezek karakter sem lenne elég, érjük be most annyival, hogy ennél jobb szerepjáték jelenleg nincs a piacon, a Baldur’s Gate III kipróbálását kihagyni pedig igazi videójátékos bűn.

Platformok: Windows, MacOS, PlayStation 5, Xbox Series X és S

Futottak még: Diablo IV

Idén volt még egy nagy visszatérő, a Diablo IV, amire 12 évet vártak a rajongók. A Blizzard fejlesztése hozta az elvárható kötelező köröket (látvány, kasztok, fejlődés, endgame tartalmak), de koránt sem durrant akkorát, mint a sorozat második része, ami mind a mai napig a legjobb epizód az egész szériában.

Alan Wake 2

Az Alan Wake, amit a maga idejében pszichológiai akcióthrillerként hirdettek, még 2010-ben jelent meg, és az első két Max Payne-játékot is fejlesztő Remedy Games műhelyéből gördült ki, kizárólag Xbox 360 konzolokra. A címszereplő író természetfeletti kalandjait végigkövető program gyönyörű volt, kultjáték vált belőle, de anyagilag megbukott, és a fejlesztők csak akkor kezdtek el pénzt keresni vele, mikor évekkel később elkészült a PC-s változat. Bár a játéknak lett egy masszív rajongóbázisa, azt sokáig senki nem gondolta volna, hogy valaha készül második rész. De csodák még vannak, és a Remedy Games az Epic Games kiadó támogatásával elkészítette az Alan Wake 2-t, ami az idei év egyik legkellemesebb meglepetése.

A sztori tíz évvel az eredeti játék után veszi fel a fonalat, behozva egy második főszereplőt Alan mellé, egy olyan sztorival, amihez hasonlót csak elvétve találni videójátékban. A folytatás egyszerre horror és szürreális utazás, olyan látvánnyal, hangulattal és csavaros megoldásokkal, hogy konkrétan ketté áll tőle az ember agya. De az Alan Wake 2 pont ettől lett zseniális, és a maga nemében kihagyhatatlan élmény – csak előtte érdemes pótolni a tíz évvel korábban megjelent első részt.

Platformok: Windows, PlayStation 5, Xbox Series X és S

Futottak még: Resident Evil 4

A Capcom az év első felében adta ki a legendás Resident Evil 4 átdolgozott verzióját, ami nemcsak grafikai ráncfelvarrást kapott, de a fejlesztők a játékmenetbe is belenyúltak. A végeredmény olyan jó lett, hogy csak egy hajszál választotta el a programot attól, hogy bekerüljön a legjobbak közé.

The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom

Idén azok sem panaszkodhattak, akiknek a Nintendo Switch a kedvenc (vagy egyetlen) konzol otthon. Ősszel megérkezett a Super Mario Bros. Wonder, de ennél is nagyobbat szólt a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom, ami a szintén kiváló The Legend of Zelda: Breath of the Wild közvetlen folytatása. Utóbbi annyira igaz, hogy lényegében ugyanazt a világot kapjuk, mint a 2017-es epizódban, csak kibővítve, így ezúttal oda is el lehetett jutni (az égbe és a mélybe), ahová korábban az eszünkbe sem jutott volna.

A játékmenet alapjai semmit nem változtak az elődökhöz képest, viszont a rúnákat leváltották egészen új képességek (Ultrahand, Fuse, Ascend, Recall, Autobuild), amik lehetővé teszik, hogy a játékosok a kreativitásukat használva oldják meg a rájuk váró kihívásokat. A sztori, a felfedezés továbbra is remek a 2023-as Zeldában, de a játék savát és borsát az adja, hogy tényleg csak a képzelet szab határt a lehetőségeinknek, legyen szó akár fegyverek, akár az előrehaladásunkat segítő járművek vagy gépek megalkotásáról. Egészen döbbenetes, hogy a képességeket és a játék elemeit okosan használva mi minden hozható létre, és ha valaki már unja az egy kaptafára készülő nyílt világú akciójátékokat, annak a Tears of the Kingdom igazi felüdülés lesz.

Platformok: Nintendo Switch

Futottak még: Super Mario Bros. Wonder

Ha van játék, ami 2023-ban kihagyhatatlan Switch-re az új Zelda mellett, az mindenképpen a Super Mario Bros. Wonder, ami bizonyítja, hogy a japánok zsenik: még ennyi idő után is képesek újat mutatni a platformer műfajban.

Marvel’s Spider-Man 2

A 2018-as Marvel’s Spider-Man megjelenése után nem volt kérdéses, hogy a játék második részt kap, és az idén ősszel debütált Marvel’s Spider-Man 2 jó folytatás módjára szépen emelte a tétet az elődjéhez képest. Nemcsak a játékban bejárható terület mérete nőtt (Manhatten mellé megérkezett Brooklyn és Queens is), de immár két Pókember (Peter Parker és Miles Morales) irányítható, végső szupergonoszként pedig befutott Venom, a hálószövő szuperhős egyik legikonikusabb ellenfele.

A(z egyelőre) PlayStation 5 exkluzív program gyönyörűen néz ki, a harc lehengerlő, de a fejlesztő Insomniac Games ezúttal is azzal szakított nagyot, hogy remek történetet kanyarított a jól ismert karakterek mellé. A sztori nagyban merít a képregényekből, de mégsem lerágott csontot kapunk, hanem egy olyan ügyes, és valódi szívvel rendelkező adaptációt, aminek fényében az utóbbi évek összes Marvel-filmje csak kutyafuttában összedobott fércműnek tűnik. A Marvel’s Spider-Man 2 irányába hatalmasak voltak az elvárások, de a játék könnyedén megugrotta a lécet, és már tűkön ülve várjuk, hogy vajon mit tartogathat az elkerülhetetlen folytatás.

Platformok: PlayStation 5

Futottak még: Star Wars – Jedi: Survivor

A legjobbak közé nem került be, de idén volt még olyan folytatás, amire érdemes figyelni: ez a Jedi Survivor, ami úgy folytatta Cal Kestis kalandját, hogy azután minden rajongó megnyalta mind a tíz ujját.

Forza Motorsport

Az autós játékok szerelmeseit idén nem kényeztette el a játékipar, de azért így is akadt egy olyan versenyző, ami kielégítette a műfaj szerelmeseinek igényeit. Az idén ősszel debütált, sorszám nélküli, de valójában nyolcadik Forza Motorsport habár messze van egy valódi szimulátortól, azért jóval komolyabb program, mint az árkádosabb vonalat képviselő Forza Horizon-széria.

Itt a felhőtlen, teljesen szabad száguldozás helyett sokkal inkább az átlagemberek számára jobbára teljesen autócsodákon, a valósághoz közelítő vezetési élményen és a legendás pályákon van a hangsúly, továbbá szokás szerint azon, hogy amennyiben valakinek ehhez van kedve, akkor majdnem az utolsó csavarig elmerülhessen a verdák testre szabásában és ilyen-olyan tuningjában. A széria hagyományainak megfelelően a látvány csodás, már-már valósághű, emellé elképesztően sok jármű szerezhető meg a garázsunkba, és persze van kihívás bőven, akár offline, akár online játszunk. Az autók megszállottjainak ennél jobb játék biztos, hogy nem készült 2023-ban.

Platformok: Windows, Xbox Series X és S

Futottak még: The Crew Motorfest

Nem ér a Forza Motorsport nyomába, de 2023-ban tényleg nem dúskáltunk az autós játékokban. Kicsit ugyan Forza Horizon utánérzésnek tűnik, de ha valaki szereti a könnyedebb, nitrós versenyzést, annak egy próbát simán megérhet.

Octopath Traveler II

Persze nem csupán a AAA-kategóriás játékok terén, de a „kisebb” alkotások között is akadtak idén gyöngyszemek, például az Octopath Traveler II. A 2018-as első rész a „HD-2D” látványvilággal és körökre osztott harcrendszerével parádésan idézte meg a SNES konzol klasszikus JRPG-it, ám a sivár történetmesélés és strukturált megközelítés miatt csak egy pofás próbálkozásként könyvelték el a műfaj rajongói. Az idén februárban érkezett folytatás nemcsak megugrotta az előd által támasztott alacsony elvárásokat, hanem jócskán túl is szárnyalta azokat: az eredeti játék ismétlődő pályatervezése, monoton narratív struktúrája itt már a múlté. A cél továbbra is az, hogy nyolc játszható karaktert toborozzunk, és kövessük az egyes, különálló cselekményszálaikat a végkifejletükig, miközben részt veszünk a körökre osztott csatákban és mellékküldetések oldunk meg. Bár van egyfajta epilógus, ami  végül összeköti a különálló sztorikat, ám a nyolc történet ezen pontig teljesen önálló.

A különböző sztoriknak eltérő tétje van: a táncos sztárrá válástól kezdve, a családunk meggyilkolásának megbosszulásán át egészen egy összeesküvés felgöngyölítéséig. Ezúttal a cselekményszálak karakterenként nagyon eltérőek, és ha úgy döntünk, akkor egy maroknyi szereplő történetén előbb is keresztülrághatjuk magunkat, mielőtt beszerveznénk az egész bandát. A harcrendszer alapjai ugyan megmaradtak, de néhány újításnak (pl. az ellenfeleinknek már vannak kihasználható gyengeségei) hála jóval több taktikai lehetőséget kaptunk, így az összecsapások a közel 60 órás kaland fináléjáig változatosak maradtak.

Platformok: Windows, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X és S, Nintendo Switch

Futottak még: Sea of Stars

A Sea of Stars több, mint egy független fejlesztésű fantasy kaland, ami úgy néz ki, mintha egy SNES játékkönyvtárból szökött volna meg. A 16 bites látványt leszámítva egy meglepően modern játék, ami merte újragondolni az örökzöld játékmechanikákat. A magával ragadó harc és a gyönyörű pixellátvány együttesen egy bájos időkapszulát alkot, amiben megéri közel 30 órára elveszni.

Ezúttal ráadásul olvasóink is szavazhatnak, hogy a hét játék közül melyik a legjobb:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik