Október végén érkezett a hír, hogy a Microsoft blokkolni kezdi a nem engedélyezett kiegészítők használatát az Xbox-konzolokon, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy amennyiben olyan eszközt csatlakoztatunk a gépekhez, ami nem rendelkezik hivatalos licenc-szel, akkor a rendszer „0x82d60002” hibaüzenetet dob, és használhatatlan lesz a kütyünk. Ez főleg az olyan olcsóbb utángyártott kontrollereket érinti, amiknél az eszközt előállító cég nem áldozott arra, hogy megvásárolja a licencet a gyártótól.
Mindez persze nem azt jelenti, hogy a hivatalos, a Microsoft által gyártott kontrollereken kívül mással nem lesznek használhatók az Xbox-konzolok, hiszen számos olyan gyártó létezik (Nacon, PowerA, Hyperkin stb.), ami a redmondi cégtől, a PlayStation konzolokat gyártó Sonytól és a Nintendótól is beszerzi az engedélyt, hogy licencelt termékeket gyárthasson – amik az Xbox gépek esetében az ősszel bevezetett változás mellett is gondtalan használatot biztosítanak.
Bár alapvetően a gyári kontrollerekre esküszünk, de nem véletlen, hogy a licencelt termékeknek komoly piaca van: egyrészt az Xbox, PlayStation és Nintendo Switch mellé beszerezhető hivatalos kiegészítők ára 25 ezer forint körül mozog (de van ennél sokkal drágább is), a licencelt termékek viszont sokszor olcsóbban szerezhetők be, másrészt előfordul, hogy ezek olyan extrákkal vannak felszerelve, amiket a „gyári” megoldásokon nem találunk meg. Az utángyártott kontrollerek kapcsán persze felmerül, hogy nem hozzák azt a minőséget, mint az eredeti kiegészítők, ami viszont nem feltétlenül igaz. Legalábbis az általunk kipróbált Nacon kiegészítők esetében: az alacsonyabb árért cserébe ugyan be kell vállalni néhány kompromisszumot, de az anyaghasználat és a működés esetében nem találkoztunk különbséggel.
Nacon Asymmetric vezeték nélküli kontroller
Vegyük például a francia cég Asymmetric névre keresztelt, 18 ezer forint környékén kínált vezeték nélküli megoldását, amivel alapvetően a PS4 konzolok átlagosan 24 ezerért kínált DualShock 4 vezérlője váltható ki. Itt azzal kell tisztában lenni, hogy hiába beszélünk egy PlayStation 4 mellé szánt eszközről, a kialakítás részben az Xbox megoldását idézi, ugyanis a bal analóg kar a kontroller bal felső részén kapott helyet (innen jön a név, az aszimmetrikus is), ellentétben a Sony megoldásával, ahol a kontroller közepén helyezkednek el a karok. Ez olyan szempontból problémás, hogy egy DualShock 4 vezérlő után azért szokni kell a kialakítást.
Külsőre ugyanakkor az Asymmetric egy letisztult darab, kellemes a tapintása, minőségi műanyagból készült, és lényegesen nehezebb, mint a – külsőleg hozzá leginkább hasonló – DualShock 4 kontroller. A matt, soft touch burkolat különösen jól bírja a strapát: nem csúszik, jó kézben tartani, minőségi érzetet kelt. De nemcsak összeszerelés kitűnő, hanem az üzemidő is: a gyártó 7 órát ígér, amit egyhuzamban ugyan nem teszteltem, de a kütyü aktív használat mellett is csak 2-3 naponta kiáltott töltőkábelért. Az eszközt egy Bluetooth-os vevőn keresztül lehet csatlakoztatni a konzolhoz (vagy akár PC-hez), és a Nacon 7 méteres hatótávot garantál.
Esetünkben egészen a konyháig merészkedtünk ki a nappaliból, és a gyártó egyáltalán nem lódít a hatótávot illetően. A csatlakoztatás ráadásul teljesen zökkenőmentes, így akik nem bíznak az utángyártott darabokban, ezúttal pozitívan fognak csalódni.
Technikai fronton persze már van, amibe bele lehet kötni. Mi főként az online csataterekre merészkedtünk a tesztidőszak alatt, így az EA FC 24-gyel és a Call of Duty: Modern Warfare III-mal nyüstöltük a Nacon kontrollerét. Egyedül az analóg karok nagysága okozott némi problémát, ugyanis picik, kisebbek a Sony megoldásánál. A gumiborítás ráadásul indokolatlanul csúszós, és már fél órát követően problémákba lehet ütközni, ha az ember komolyabb cseleket, vagy hirtelen sprinteket kíván eszközölni az említett játékokban. A tervezők nem igazán gondolhattak azokra, akik nagyobb hüvelykujjal rendelkeznek, mert számukra problémás lehet egy intenzívebb játékélmény során megküzdeni az analóg kar méretével.
Ezért cserébe viszont kapunk rezgőmotoros ravaszokat, amik fokozzák az élményt, ugyanakkor a PS5 mellé kapható DualSense vezérlők olyan adaptív megoldásaival, mint az ellentartás, itt nem találkozhatunk. A touchpad ugyanakkor szépen, zökkenőmentesen teszi a dolgát, már ahol kihasználhatók az előnyei. Összességében pedig elmondható, hogy aki az analóg karok elhelyezkedésével képes megbarátkozni, az nem fog csalódni az Asymmetricben, mert anyaghasználatra, minőségre tényleg felveszi a versenyt a PlayStation DualShock 4 kontrollerével.
Hagyományos, átlászó, fényes
Itt érdemes megjegyezni továbbá, hogy a Naconnak van olyan PlayStation 4 mellé szánt vezérlője is, ahol nem kell aggódni az aszimmetrikus kialakítás miatt: a nagyjából 15 ezres, átlátszó burkolattal és extra LED-es fényekkel is kapható Compact Controller esetében a bal és jobb oldali analóg karok a megszokott helyekre kerültek. Cserébe meg kell barátkozni a gondolattal, hogy itt nincs Bluetooth kapcsolat, helyette egy 3 méteres vezetéket kapunk. Ennek előnye és hátránya egyaránt akad: a kontroller soha nem fog lemerülni, mindig szolgálatra kész lesz, és a LED-világítás sem eszi az akkumlátort/nem meríti az elemeket, de sokaknál jelenthet kényelmi kompromisszumot a kábelből adódó macera.
Esetünkben a PS4 a tévéhez van csatlakoztatva, a játék a kanapéról irányítjuk. A kábel a hossza miatt nekünk cseppet sem volt zavaró, még a kompetitív játékok nyüstölése közben sem. Kivetnivalót talán csak a műanyag hatású burkolatban találtunk, ami idővel csúszóssá válhat a tenyér izzadása miatt, ám üdvözlendő, hogy az analóg karok gumiborítását itt okosabban oldották meg, mint az Asymmetric esetében: a balt csúszásmentessé alakították, míg a jobb belsejéz a márka logója díszíti.
Méretre ezek is kisebbek a Sony megoldásánál, de meglepő módon, a kialkításnak hála kellemesebb használatról számolhatunk be, mint az eredeti DualShock 4 esetében – ami a Sony által képviselt magas minőség fényében igen szép teljesítmény.
Mi a helyzet Xboxon?
A Nacon – a legtöbb gyártóhoz hasonlóan – persze nemcsak a PlayStation 4 és a PlayStation 5 mellé gyárt licencelt kontrollereket, de az Xbox konzolok mellé is. Ezek egyike a 15 ezer forint környékén kínált, vezetékes Pro Compact névre hallgató eszköz, ami jó választás azoknak, akik szeretnének néhány ezer forintot megspórolni az általában 23-25 ezer forintért kínált hivatalos Xbox-kontrollerek árából.
Az egyik legnagyobb pozitívum, hogy az analóg karok és gombok szinte ugyanott találhatók, mint a gyári eszközökön, pusztán kicsit arrébb mozgatva. Jár a piros pont azért is, hogy a Share kapcsoló is helyet kapott ezen a modellen, így itt sem kell lemondani a kényelmes képernyőkép készítés lehetőségéről.
Súly és anyaghasználat terén természetesen van különbség az eredeti kontrollerhez képest: némileg szellősebb, gyengébb műanyagot kapunk, ami az árkülönbség fényében azért abszolút vállalható kompromisszum. Ami ennél viszont szembetűnőbb, az a markolat kialakítása. A Nacon eszköze szélesség és vastagság terén nagyjából azonos egy hagyományos kontrollerrel, viszont jóval alacsonyabb. Ennek eredményeként az ujjak elhelyezkedése nem olyan kényelmes, mint a már megszokott eszközön. A kütyü hátulja ráadásul kissé hepehupás, nem olyan kecsesen ívelt, mint a gyári Xbox-kontrollereké, idő kell a megszokásához. Ugyanez igaz a ravaszokra is, és azt is érdemes tudni, hogy a gombok között is nagyobb a rés a megszokottnál.
Bár nem vagyunk hozzászokva a kábeles megoldásokhoz, de azon túl, hogy ülés helyett hason kellett feküdni, hogy ne feszüljön az amúgy korrekt, 3 méteres kábel, sok különbséget nem tapasztaltunk. A vezeték ráadásul olyan szempontból is megkönnyíti az életet, hogy ennek hála nemcsak az Xboxon, de PC-n is azonnal használható a kontroller. Utóbbi esetben jelentős előny az is, hogy a Microsoft Store-ból letölthető Nacon alkalmazáson keresztül szabadon beállítható a gombkiosztás, állíthatóak az analóg karok, a ravaszok érzékenysége és a rezgés erőssége is.