Tech

Nagyon fontos frissítést tett elérhetővé a Facebook

Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi Szabó Balázs / 24.hu

A Meta bejelentette, hogy a Messengeren és a Facebookon folytatott csevegések és hívások esetében azonnal bevezeti a végpontok közötti titkosítást (E2EE) – írja a Bleeping Computer.

A végpontok közötti titkosítással el lehet rejteni az üzeneteket a harmadik felek elől, így maga a Facebook sem láthatja a csevegésünket. Emellett a hatóságok és a hackerek számára is megnehezíti a hozzáférést.

Az E2EE 2016 óta elérhető a Messenger alkalmazásban a Titkos beszélgetés megnyitása nevű funkcióként, azonban a Meta közlése szerint mostantól minden felhasználó számára alapértelmezésként elérhető.

A titkosított üzenetküldés mellett egy másik funkciót is bejelentett a Meta, az elküldött üzenetek szerkesztésének lehetőségét. A művelet az elküldéstől számított 15 percen belül lehetséges.

A vállalat bevezette az eltűnő üzenetek küldését is, amelyek az elküldés után 24 óráig tartanak.

A Messengerbe bevezetett új E2EE mechanizmus a nyílt forráskódú Signal protokollon alapul. A Meta szerint hamarosan a csoportos üzenetküldésben is bevezethetik a végpontok közötti titkosítást, a funkció ugyanis jelenleg is tesztelés alatt áll.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik