Tech hardverteszt

Elég ügyes eszközt kapunk, ha egy kamerát ötvözünk a mesterséges intelligenciával

Manapság már szinte mindenhol ott a mesterséges intelligencia, főleg, ha kütyükről van szó, és ebből a körből nem maradtak ki a webkamerák sem. A kategória egyik ilyen képviselője az Obsbot Tiny 4K, ami ugyan nem válaszol a kérdéseinkre, és nem fordít le semmit, de képes magától követni a mozgásunkat, és akár gesztusokkal is vezérelhető. A képminőség átlagon felüli, a különleges funkciók kiválóan működnek, miközben a kamera használatát még a laikusok is viszonylag gyorsan elsajátíthatják.

Ugyan már a pandémia előtt is sokak számára teljesen bevett szokás volt, hogy online tartott értekezleteken vesz részt, de a koronavírussal érkező korlátozásokkal jelentősen megnőtt az ilyen jellegű megbeszélések száma, kitágult a résztvevők köre, sőt, a megoldás bevett szokássá vált olyan területeken is (például az oktatás), ahol korábban nem feltétlenül volt jellemző. A világjárvány ugyan már a hátunk mögött van, viszont a home office és az online térbe helyezett tevékenységek megmaradtak.

Bár a legtöbb igényt egy olcsó megoldásokkal felszerelt laptop vagy egy okostelefon is ki tudja elégíteni, a piacon azért megjelentek olyan megoldások, amik nemcsak a képminőség terén nyújtanak többet egy kijelzőbe épített 720p-s webkameránál, de a funkciók terén is. Ilyen modell az Obsbot Tiny 4K, amit mesterséges intelligenciával vértezett fel a gyártó, így az eszköz tényleg olyan dolgokra képes, amire egy beépített vagy teljesen átlagos külső webkamera sosem lesz képes.

Obsbot Tiny 4K webkamera

Az eszköz dobozát kibontva egyrészt kapunk egy keményborítású, zipzáras hordtáskát, magát a kamerát, egy USB-C/USB-C kábelt, ehhez egy USB-A adaptert, hogy a kütyünk régebbi gépekkel is használható legyen. Sőt, a gyártó még arra is gondolt, hogy egy hagyományos DC/USB-A tápkábel is része legyen doboznak, arra az esetre, hogy nem USB 3.0-val szerelt gépek esetében is biztosítva legyen az eszközünk energiaellátása. A csomag része továbbá egy olyan mágneses kiegészítő, aminek a segítségével egy monitor vagy egy laptopképernyő tetejére is stabilan felhelyezhető a kamera.

Szajki Bálint / 24.hu

A Obsbot Tiny 4K már a kialakításában is eltér a hagyományos webkameráktól, hiszen van egy henger alakú talapzata, amin az eszköz 150 fokban képes elforogni, illetve a mozgó részen helyet kapó apró állványon lévő szenzor 45 fokban dönthető lefelé és felfelé is. Ennek hála egyrészt manuálisan bármikor beállítható a számunkra megfelelő szög, ugyanakkor ennél sokkal fontosabb, hogy amennyiben erre van szükségünk, úgy a kamerába épített mesterséges intelligencia felismeri az arcunkat, és arra fókuszálva képes követni a mozgásunkat (a fentebb említett 150 és 45 fokos kereteken belül).

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a megfelelően elhelyezett kamera például egy szobán belül bárhová képes „követni” minket, és nemcsak akkor nem fogunk „kilógni” a képből, ha vízszintesen mozgunk el, de ugyanez igaz függőleges irányba is. Magyarán a Tiny akkor is követi a mozgásunkat, ha felállunk a székünkből, vagy leülünk a földre. Amennyiben mégis sikerült kimozognunk az eszköz látóteréből, mert elérjük a 150/45 fokos határt, akkor a kamera addig koncentrál arra a pontra, ahol utoljára látta az arcunkat, amíg vissza nem térünk, és ilyenkor képes ismét felvenni a fonalat.

Bár a technológia egy képstabilizátorhoz hasonlóan kissé komótosan követi le a mozgásunkat, viszont még egy gurulós székkel jobbra-balra gördülve sem tudtam olyan gyorsan haladni, hogy elveszítsen a kamera, így folyamatosan a képen belül maradtam. Az eszköz viszont mindezt olyan sebességgel tette, hogy amennyiben ezt nem csupán tesztelés, hanem egy online meeting vagy egy élő stream közben hajtom végre, akkor sem lett volna zavaró vagy émelygést okozó a nézők számára.

Szajki Bálint / 24.hu

Pofonegyszerű használat

Már eleve az impresszív, ahogy a kamera gond nélkül képes lekövetni a mozgásunkat, de bizonyos szempontból még ennél is menőbb, hogy mindezt anélkül teszi, hogy beállításokat kellene végezni egy szoftverrel. Az eszközt csak ki kell csomagolni, rácsatlakoztatni a számítógépre, ezt követően a Windows és a MacOS azonnal felismeri, és innentől bármelyik kamerát használó szoftverben (Zoom, Teams, Google Meet, OBS Studio stb.) kiválasztható és használható a Tiny 4K.

Ezt persze lényegében az összes webkamera tudja, tesztalanyunk azért (is) különleges, mert a mesterséges intelligenciával járó különleges funkciók használatához sem kell telepíteni semmit. A mozgáskövetéshez szükséges szoftver magán az eszközön kapott helyet, és pusztán gesztusokkal aktiválható. Semmi mást nem kell tenni, mint kézzel beállítani úgy a kamerát, hogy látszódjon az arcunk, és mellé felemelni a tenyerünket.

A rendszer ezt érzékeli, értelmezi és bekapcsolja a mozgáskövetés funkciót: az aktiválást az alapból zölden világító LED kékre váltása jelzi (ez nagyjából 1–2 másodperc), és a funkció ugyanezen kézjelzéssel kapcsolható ki.

Viszont nem ez az egyetlen gesztus, amit használhatunk. Az ujjainkkal L alakot formázva, és a kezünket így a fejünk mellé emelve aktiválhatjuk a zoom funkciót: a kamera ilyenkor automatikusan ráközelít az arcunkra, a jelzés megismétlésével pedig a nagyítás visszaáll az alapállapotra.

A mozdulatok használatát és a kamera kékes visszajelzésének értelmezését egy kicsit gyakorolni/tanulni kell, de az egész megoldás annyira intuitív, hogy pár teszt után bárki magabiztosan tudja be- és kikapcsolni a mozgáskövetést, illetve alkalmazni a nagyítást.

Ennek hála az eszközünk lényegében bármilyen gépen használható telepítgetés nélkül (ott is, ahol nincs jogosultságunk), és még a teljesen laikusok is könnyedén ki tudják használni a kamera különleges funkcióit. Fontos ugyanakkor, hogy rengeteg minden beállítható, ha letöltjük az eszköz mellé járó Obsbot Webcam alkalmazást. A szoftver alapvetően jól átlátható, egy kattintással aktiválható a mozgáskövetés, manuálisan állítható a zoom, és akár azt is beállíthatjuk, hogy a kamera úgy kövesse az arcunkat, hogy mindig maradjon elég „szabad hely” a fejünk felett.

Emellett állítható a látószög (széles, közepes, szűk), azaz, hogy mennyi minden látszódjon a minket körülvevő térből, variálhatunk a fókusszal és a fehéregyensúllyal, illetve csúszkán módosítható a kontraszt, a szaturáció, az élesség, a színárnyalat és a színhőmérséklet is. A háttér elmosható, akár filtereket is alkalmazhatunk (ezek között akadnak olyanok, amik az arcunk szépségét variálják), és nem viccelek, még a testünk megjelenítésén is csúszkákkal módosíthatunk. Adott továbbá a HDR bekapcsolásának lehetősége, ami nem parasztvakítás, esetemben például az ablaknál ülve megoldotta a kamera, hogy ne égjen be a kép a besütő fénytől, helyette szépen látszott a kék ég.

Szajki Bálint / 24.hu

Átlagon felüli kép- és hangminőség

A fentiek persze mit sem érnének, ha az Obsbot megoldása nem biztosítana normális képminőséget: szerencsére erről itt szó sincs. A kamera lelke egy 1/2,8 hüvelykes szenzor, f/2,2-es apertúrával, amit akár 4K felbontásban is használhatunk 30 képkocka/másodperc képfrissítés mellett.

Ezen a ponton persze mondhatnánk, hogy a 4K-nak nincs sok értelme, hiszen a legtöbb streamelős szoftver csak 1080p-t engedélyez, itt mégis van létjogosultsága, hiszen a benagyítás funkciónál igenis jól jön, hogy beközelítve nem romlik a kép minősége – még akkor sem, ha az általunk használt szoftver amúgy lebutítja a közvetített képminőségünket 1080p felbontásra. Persze, amennyiben a zoom funkciót nem használjuk ki, úgy tényleg nincs szükség a 4K-ra, helyette válthatunk 1080p-re, 720p-re vagy 540p-re is, és ezek esetében már a 60 fps képfrissítés is elérhető.

Szajki Bálint / 24.hu

Az Obsbot képminősége normális fényviszonyok között kiválónak mondható, mozgás közben is éles és részletes képpel, szép színekkel, sötétebb helyiségekben viszont már sokszor kevésnek bizonyul az f/2,2-es apertúra, kicsit már zajossá válik a kép, az autofókusz pedig az arcunk helyett azokat a tárgyakat kezdi el előnyben részesíteni, amik a legtöbb fényt kapják. Mindez persze már egyetlen felkapcsolt lámpával is orvosolható, és összességében elmondható, hogy a Tiny 4K bőven jobban teljesít, mint a 40–50 ezres tartományban kapható alsó-középkategóriás webkamerák.

És nemcsak a képminőség remek, de a beépített, zajszűréssel felvértezett mikrofonok is meglepően jók: amennyiben egy monitorra vagy egy laptopra helyezve használjuk a kamerát, úgy egészen kiváló a hangminőség, a beszédünk pedig még akkor is tisztán kivehető, ha valamilyen okból méterekre távolodunk el az eszköztől.

Előadók és tartalomgyártók előnyben

Felmerülhet persze a kérdés, hogy kinek lehet szüksége egy ilyen kamerára. Az biztos, hogy a teljesen átlagos értekezletekhez sem a 4K, sem a mesterséges intelligencián alapuló mozgáskövetés nem szükséges, egy irodistának ez az eszköz minden szempontból (minőség, funkciók, ár) túlzás.

Ha viszont valaki például online tart előadásokat, mondjuk egy tábla előtt magyarázva, esetleg oktat (ez lehet jóga vagy funkcionális edzés is), aktívan streamel akár mozgást is tartalmazó videójátékokat (gondoljunk csak a táncos programokra), vagy a felsorolt funkciókat kihasználva akar jó minőségű közösségi médiás (TikTok, Instagram, YouTube Shorts) tartalmakat gyártani, annak érdemes lehet elgondolkodni egy ilyen eszközön.

Utóbbi esetben azért is, mert nemcsak fekvő, de a mobilos appokban megszokott álló kép is beállítható. Itt egyedül arra kell figyelni, hogy amennyiben nemcsak streamelni, de rögzíteni is szeretnénk, ahhoz nem elég az Obsbot Webcam alkalmazás, profibb program szükséges, ami képes lesz a 4K minőségű felvételek elkészítésére.

A 110 ezer körüli ár elsőre talán soknak tűnhet, viszont itt tényleg lényegesen többet kapunk annál, hogy maximum Full HD felbontásban közvetíthetünk fix pozícióból. Amennyiben tényleg kihasználjuk az Obsbot biztosította extra funkciókat, úgy megéri kifizetni a felárat, mert a nem sok eszköz által kínált mozgáskövetés hibátlanul működik, a gesztusvezérlés nagyon fontos kényelmi funkció, és emellé egy olyan jól kezelhető szoftver jár, amivel részletesen testre szabható a képminőség.

Kapcsolódó
Okoseszközök, amik tényleg jobbá teszik az életünket
Jó ideje az okoseszközök korát éljük, és tényleg vannak megoldások, amik jobbá teszik az életünket. Összeszedtük a kedvenceinket.

A tesztpéldányt a Gamerslife biztosította a szerkesztőség számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik