Tech

50 év után térne vissza Amerika a Holdra

David Trood / Getty Images
David Trood / Getty Images

Több mint 50 évvel az utolsó Apollo-küldetés után az Egyesült Államok 2024. január 25-én ismét megpróbál landolni a Holdon – írja az AFP. A missziót egy magáncég hajtaná végre.

Az Astrobotic által fejlesztett Peregrine leszállóegység fedélzetén senki sem fog tartózkodni. John Thornton, a vállalat vezérigazgatója szerint a robot a NASA műszereit szállítja majd a holdi környezet tanulmányozására, a NASA-féle Artemis-program emberes küldetéseinek előkészítéseként.

Néhány évvel ezelőtt a NASA úgy döntött, hogy amerikai cégeket bíz meg azzal, hogy tudományos kísérleti eszközöket és technológiákat küldjenek az égitestre, a program a CLPS nevet viseli. A szerződések célja, hogy lehetővé tegyék a holdi gazdaság fejlesztését, illetve az alacsonyabb költségű megvalósítást.

Thornton szerint a fő kihívást éppen a küldetések alacsony ára jelenti, de további problémát jelent, hogy az eddigi, a felszínt célzó misszióknak csak körülbelül a fele volt sikeres.

A Peregrine a tervek szerint december 24-én indulhat el Floridából a United Launch Alliance csoport új, Vulcan Centaur nevű rakétáján. A szonda néhány nap alatt áll majd Hold körüli pályára, a leszállást pedig január 25-én kísérelik meg. Az ereszkedés autonóm módon, emberi beavatkozás nélkül történik majd, de az Astrobotic irányító központjából felügyelni fogják.

Tavasszal az Ispace nevű japán startup már első magáncégként megpróbált landolni a Holdon, de a küldetés kudarcba fulladt, ahogy Izrael sem járt sikerrel 2019-ben. Eddig mindössze négy ország szállt le a Holdon: az Egyesült Államok, Oroszország (Szovjetunió), Kína és legutóbb India. A közelmúltban Oroszország Amerikához hasonlóan szintén mintegy 50 év után kísérelt meg landolást, ám a Luna-25 lezuhant.

A NASA az Astrobotic mellett más cégekkel is szerződést kötött, például a Firefly Aerospace, a Draper és az Intuitive Machines vállalatokkal. „A NASA vezetése tisztában van a kockázatokkal, és elfogadta, hogy néhány ilyen küldetés esetleg nem lesz sikeres” – mondta Chris Culbert, a CLPS program vezetője, hozzátéve, hogy a program még kudarcok esetén is hatással lesz a holdi gazdaság megteremtéséhez szükséges kereskedelmi infrastruktúrára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik