Tech

Azzal vádolják a Facebookot, hogy kifosztja az európai állampolgárokat

Agron Beqiri/NurPhoto via Getty Images
Agron Beqiri/NurPhoto via Getty Images

Az Európai Unió nyomására november elején rengeteg felhasználónak kínált választást a Facebook, hogy ingyenesen, de reklámokkal, vagy havi pár ezer forintért, ellenben reklámok nélkül szeretné-e tovább használni a közösségi oldalt. Az osztrák noyb jogvédő csoport szerint azonban előbbi választással élve az emberek lényegében elfogadják, hogy a techóriás személyre szabott hirdetésekkel bombázhatja őket, illetve az adataikat profilalkotási célokra használhatják – írja a TechCrunch.

Tiltakozva a Facebook lépése ellen, a jogvédő csoport az osztrák adatvédelmi hatósághoz fordult.

A reklámmentes hirdetésért alapvetően 10, illetve 13 eurót kell fizetni, attól függően, hogy weben vagy mobilon kezdjük-e meg az előfizetést. A noyb szerint azonban az előfizetés költsége messze nincs arányban azzal az értékkel, amelyet a Meta a felhasználók nyomon követéséből profitál a régióban. 2022 harmadik negyedéve és 2023 harmadik negyedéve között ugyanis nagyjából 63 eurós (közel 24 ezer forintos) éves bevételt szerzett felhasználónként.

A Meta előfizetése ezzel szemben a felhasználók számára közel 120 eurós minimális éves költséget jelent, ami a Facebook- és Instagram-fiókkal is rendelkező felhasználók esetében már akár 250 euró fölé is emelkedhet. Márpedig a noyb szerint Európában sok százezer állampolgár nem engedheti meg magának ezt a plusz költséget, amiért cserébe pusztán a magánélet jogát és reklámmentes felületet kapnak.

A Google szerint egy átlagos embernek 35 applikáció van telepítve az okostelefonjára. Ha ezek az alkalmazások mindegyike követné a Meta példáját, és ehhez hasonló díjat számolna fel a használat után, az embereknek évente 8 815 eurónyi díjat kellene fizetniük. Egy négytagú család esetében az adatvédelem ára éves szinten 35 263 euró lenne, ami több, mint az EU teljes munkaidős átlagjövedelme

– olvasható a levélben. A noyb érvelése tehát arra fut ki, hogy az ilyen magas pénzügyi kiadások teljesíthetetlenek az uniós polgárok számára azért, hogy szabadon dönthessenek a magánélethez való alapvető joguk felett.

Felix Mikolasch, a noyb adatvédelmi ügyvédje szerint ez ellent mond annak az uniós alapelvnek, hogy a hozzájárulásnak a felhasználó szabad akaratából kell megszületnie. A jogvédő csoport ezért felszólította az osztrák adatvédelmi hatóságot, hogy indítson sürgősségi eljárást a Meta által végzett illegális adatfeldolgozás leállítására a jogsértések súlyossága és az érintett felhasználók szokatlanul nagy száma miatt.

A szervezet továbbá azt is kérte, hogy szabjon ki elrettentő bírságot, hogy mások ne próbálják meg utánozni a Meta adatvédelmi csalását.

A Meta szerint az előfizetős modell megfelel az uniós jogszabályoknak. Matthew Pollard szóvivő az előfizetés költségeit illetően elmondta, a Meta árazása összhangban van a streamingszolgáltatások által kínált más reklámmentes prémium előfizetésekkel – mint például a YouTube Premium, a Spotify Premium, vagy a Netflix Standard.

Kapcsolódó
Lopakodva vált az egyik fő kiadásunkká a digitális rezsi
A digitális szórakozás költségei és lehetőségei jelentősen nőttek az elmúlt években, így nem árt időnként utánaszámolni, mennyit is adunk ki ezekre havonta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik