Tech

Eltűnik a Windows egyik legidegesítőbb korlátja

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A Microsoft egy új frissítést tett elérhetővé az európai Windows-felhasználók számára, amely lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy olyan alapvető alkalmazásokat távolíthassanak el, mint az Edge böngésző, a Bing kereső és a Cortana hangalapú asszisztens – írja a GizmoChina.

Az amerikai techóriás nem a jobb felhasználói élmény és a választási szabadság érdekében vezeti be ezt a változtatást, sokkal inkább a már sokat tárgyalt DMA (Digital Markets Act) törvénynek való megfelelés érdekében.

A törvény többek közt azt mondja ki, hogy a gyártóknak minden esetben meg kell hagyni a felhasználók számára az alkalmazások szabad letöltésének és törlésének jogát. A törvény hivatalosan 2024 márciusától lép életbe az Európai Gazdasági Térségben (EGT), ami az összes uniós országot, illetve Izlandot, Liechtensteint, és Norvégiát foglalja magába.

A Microsoft egy hivatalos blogbejegyzésben jelentette be, hogy a változás kizárólag Európára vonatkozik. A fent említett alkalmazások mellett a Kamera és a Fotók alkalmazást is törölni lehet majd a gépről, ha úgy tartja kedvünk.

Kapcsolódó
Teljesen átalakul a közösségi média Európában: erre lehet számítani
A Facebook és az Európai Unió harca évek óta tart, azonban most úgy tűnik, sikerül keretek közé szorítani a közösségi médiaóriást, és a társait is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik