Tech

Meglepő címek hiányoznak a Game Awards idei jelöltjei közül

The Game Awards
The Game Awards

Szokás szerint idén is december elején rendezik meg az egyik legnagyobb videójátékos rendezvényt, a Game Awards-ot. Az esemény előtt néhány héttel is meg is érkezett a jelöltek listája, azonban meglepetésre jelölés nélkül maradt az idei év egyik legjobb játéka, a Hoghwarts Legacy, az Xbox legnagyobb durranása, a Starfield pedig csupán egyetlen díjra pályázhat – írja a Variety.

Kiadók közül egyértelműen a Nintendo kapta a legtöbb jelölést a maga 15 említésével, amelyet a Sony Interactive Entertainment/PlayStation követ 13 jelöléssel. Az Xbox (beleértve a Bethesdát és a Blizzardot is) 10 jelölést kapott, míg az Epic Games kilencet. Játékok közül a Remedy Entertainment túlélő-horrorjátéka, az Alan Wake 2 és a Larian Studios szerepjátéka, a Baldur’s Gate 3 kapta a legtöbb jelölést, amelyek nyolc-nyolc díjra esélyesek.

A Game of the Year cím elnyerésére az elismerő kritikákat kapó Baldur’s Gate 3, a The Legend Of Zelda: Tears Of The Kingdom, a csodásan sikerült 2018-as Pókember-játék folytatása, a Marvel’s Spider-Man 2, valamint az Alan Wake 2, a Resident Evil 4 és a Super Mario Bros. Wonder lehet esélyes. A legjobb történet díjáért az Alan Wake 2, a Baldur’s Gate 3, a Cyberpunk 2077: Phantom Liberty, a Final Fantasy XVI és a Marvel’s Spider-Man 2 van versenyben.

Az idei év nagyobb megjelenései közül érdemes még megemlíteni a Diablo IV-et és a Star Wars Jedi: Survivort, amelyek két-két jelölést kaptak.

A díjátadón a videójátékos adaptációkat is díjazzák, amelyért 5 alkotás verseng majd: a Castlevania: Nocturne, a Gran Turismo, a The Last of Us, a Super Mario Bros.: A film, és a Twisted Metal. A díjátadót december 8-án rendezik meg.

Kapcsolódó
A Marvel’s Spider-Man 2 kenterbe veri az elmúlt évek összes szuperhősfilmjét
Az immár két Pókembert felvonultató játék lehengerlő, a történetet pedig úgy kanyarították tovább az alkotók, hogy a Marvel-filmek forgatókönyvírói elbújhatnak szégyenükben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik