Tech

Ekkor kerülhetnek be az Xbox Game Pass kínálatába az Activision Blizzard játékai

Xbox / Microsoft / Activision Blizzard
Xbox / Microsoft / Activision Blizzard

Hosszú huzavona után végre lezárult a Microsoft 69 milliárd dolláros üzlete, mely során megvették a Call of Duty és a World of Warcraft sikerjátékok mögött álló stúdióként ismert Activision Blizzardot. A brit versenyhatóság végső jóváhagyásáról és annak jelentőségéről itt írtunk bővebben.

Az üzlet lezárulta egyben azt is jelenti, hogy a technológiai óriás lassan elkezdheti integrálni a Blizzard játékait a különböző felületeibe, így például a Game Pass szolgáltatásba. Hogy ez pontosan mikor következhet be, arra napokig csak találgatni tudtak a szakértők, most azonban Phil Spencer, az Xbox főnöke és a Microsoft Gaming vezérigazgatója megszólalt az ügyben — írja a Verge.

A legutóbbi hivatalos Xbox podcastben Spencer megerősítette, hogy az elkövetkező hetekben még nem lehet számítani az Activision Blizzard játékainak megjelenésére az Xbox Game Passban, sőt egészen 2024-ig kell várnunk, míg az első játékok bekerülnek.

Én is örülnék, ha lenne valamilyen titkos ünnepi megjelenés, de sajnos biztos, hogy nem lesz

— mondta Phil Spencer.

Kapcsolódó
Lezárult az elmúlt évek egyik legnagyobb üzlete
Hivatalos: a Microsoft 69 milliárd dollárért megvette az Activision Blizzardot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik