Tech

Megszűnhet a turbulencia a repülőkön

diy13 / Getty Images
diy13 / Getty Images

Mindenki kényelmes utazásra vágyik, légi közlekedés során azonban kifejezetten sok kellemetlenséggel találkozhatunk. Ilyen például a turbulencia, amelynek oka általában a légköri nyomáskülönbségben, a sugáráramlatokban, az időjárási frontokban, illetve a zivatarokban keresendő – írja az Interesting Engineering.

Bár már számos tanulmány megállapította, hogy a turbulencia a klímaváltozás hatására növekszik, egy osztrák vállalkozás mégis azt állítja, hogy kifejlesztett egy olyan rendszert, amely képes minimalizálni ezt a problémát. A bécsi cég érzékelők, lidarok és repülésirányító szoftverek segítségével figyelné meg, jelezné előre, és kezelné a sokak számára rémisztő rázkódást.

A Turbulence Cancelling rendszer a bejelentés szerint képes az utasok által érzékelt turbulenciát több mint 80 százalékkal csökkenteni, kihasználva a vezérlőfelület ellenhatásaként fellépő elhajlásokat.

A rendszer alapvetően két méter hosszú, érzékelőkkel ellátott rudakból áll, amelyeket a repülőgép szárnyára erősítenek. Ezek érzékelik a légnyomásingadozást a repülőgép törzsének különböző részein, amely alapján a szárnyakat is képesek beállítani. Az adatokat egy programon viszik át, amely milliszekundumok alatt képes döntést hozni a repülőgép vezérlőfelületeinek kiegyensúlyozásáról.

Yves Remmler, a Turbulence Solutions projektvezetője szerint a beérkező adatokból pontosan ki tudják olvasni a légáramlás irányát, amely alapján meg tudjuk jósolni, milyen irányú és erősségű lesz a turbulencia. A rendszer a pilótáktól függetlenül működik, így a cég szerint nincs szükség továbbképzésre, ám egyelőre csak sportrepülőkön tesztelték, így hosszú évekbe telik majd, mire az utasszállítókat is eléri a fejlesztés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik