Tech

A Google fontos lépést tett a jelszómentes világ felé

Google
Google
A cég minden szolgáltatásánál előnybe kerül a passkey használata.

A Google október 10-én jelentette be, hogy az év elején indított tesztidőszakot követően mostantól minden szolgáltatásánál előnyben részesíti a passkey-alapú, tehát jelszómentes azonosítást, illetve más cégek termékeinél (pl. eBay, Uber) is elérhetővé válik a lehetőség. Ez a gyakorlatban azt (is) jelenti, hogy jelszóhasználatkor a Google felajánlja az áttérést a passkey-re, amennyiben az éppen használt böngésző, operációs rendszer vagy alkalmazás kompatibilis ezzel a megoldással.

A passkey-alapú azonosítás lényege, hogy lehetővé teszi a PIN-kóddal, arc- vagy ujjlenyomat azonosítással, vagy akár hardverkulcs használatával történő bejelentkezést azon eszközökről (mobil, tablet, laptop, asztali gép), amiket rendszeresen használunk. A jelszavak ettől persze még nem szűnnek meg, de csak akkor lesz rájuk szükség, ha olyan eszközről jelentkezünk be a passkey-jel kompatibilis szolgáltatásba, ahonnan ezt korábban még nem tettük, illetve nincs lehetőség a passkey szinkronizációra.

A passkey egyik legnagyobb előnye a hagyományos jelszavakhoz képest, hogy nincs szükség a szolgáltatásonként változó kódok megjegyzésére, illetve közel lehetetlenné teszi, hogy illetéktelenek visszaéljenek a belépési adatokkal. Nem elhanyagolható előny továbbá, hogy ez a megoldás a belépés folyamatát is felgyorítja, hiszen kódok bepötyögése helyett elég beolvasni az arcunkat vagy az ujjlenyomatunkat.

Bár a Google szeretné, ha ezen megoldása gyorsan elterjedne, de a passkey használata nem kötelező, amikor a Google felajánlja a lehetőséget, bárki dönthet úgy, hogy nem kíván élni vele, és továbbra is marad a klasszikus jelszavak használatánál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik