Tech

Ezt tegye, ha nincs elég tárhely a mobilján

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Bár a tárhely mérete évről évre egyre nagyobb az okostelefonokon, az egyre fejlettebb fájlformátumok miatt gyorsan meg is lehet telíteni. Amire talán nem is gondolna az ember, hogy a szöveges üzenetek mennyi tárhelyet emészthetnek fel — írja a Slashgear.

Ha már régóta ugyanaz a mobilunk van, akkor az évek alatt több ezer szöveges fájl torlódhatott fel a készülékünkön. Bár ártalmatlannak tűnhet, ez a néhány száz megabájtnyi adat végül lassíthatja a telefon sebességét. Az üzenetek törlése azonban nem szabad, hogy az egyetlen dolog legyen, amivel megpróbálkozik, ha kevés tárhely áll rendelkezésére. Rengeteg módja van a memória felszabadításának Androidon, az üzenetek törlése pedig csak a jéghegy csúcsa.

A memória nagy részét valószínűleg a fotók, videók, és az alkalmazásokból letöltött képek, illetve csatolmányok foglalják el.

Így tehát ha nincs elég hely, itt érdemes először körbe nézni. Ha sikerült rendet tennünk, és még ezután is kevés a hely, akkor jöhetnek az SMS-ek, azok multimédiás csatolmányai, illetve az alkalmazások gyorsítótára. Végül, ha még így sem sikerült elegendő helyet felszabadítani, érdemes pénzbeli beruházást tenni. Egy SD-kártya például már pár ezer forintért elérhető, ha viszont ennek fogadására nem képes a mobilunk, felhőtárhely, de akár új készülék vásárlása mellett is dönthetünk.

Kapcsolódó
Itt a trükk, amivel gyorsan tárhelyet szabadíthat fel a Gmailben
Pár gombnyomással megoldhatjuk a problémát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik