A nemzeti versenyhatóság tavaly indított eljárást a Media Markt áruházakat és honlapot működtető Media Markt Magyarország Kft.-vel szemben, mert a gyanú szerint a cég szabálytalanul tüntette fel a honlapján egyes elektronikai eszközök akciós árait.
Az eljárás feltárta, hogy négy televíziókészülék esetében az eredetiként megjelölt árakat az áruházlánc korábban nem alkalmazta huzamosabb ideig, így nem minősültek az adott termékek jellemző árainak. Az ezekhez képest feltüntetett, valójában valótlan megtakarítás ígérete ezért megtévesztette a fogyasztókat.
A Media Markt az eljárás során mindenben együttműködő volt, elismerte a jogsértést, a jogorvoslati jogáról lemondott, továbbá kompenzációs vállalást nyújtott be, amit a GVH kötelezően előírt számára. Mindezek alapján a GVH Versenytanácsa – tekintettel a kiemelt együttműködésre és az önként vállalt kompenzációra – több mint 35 százalékkal csökkentette a kiszabott bírságot, ami így 23,9 millió forint lett.
A kompenzáció keretében a Media Markt vállalta, hogy 15 ezer és 50 ezer forint közötti értékű ajándékkártyát ad annak a több mint 1000 vásárlónak, akik a jogsértés időszakában megvásárolták a négy tévé valamelyikét. Fontos, hogy az ajándékkártyák beváltási küszöb nélkül, teljes egészében levásárolhatók a következő 2 évben.
A megtévesztő árfeltüntetések, illetve a későbbi akciós hirdetést szolgáló, pár napos „felárazások” felszámolására új, uniós szintű szabályozás lépett életbe 2022. májusában. Ez alapján – amik a Media Markt félrevezető akciói idején még nem voltak érvényben – a kereskedőnek árcsökkentés feltüntetésekor eredeti árként (főszabály szerint) a megelőző legalább 30 napos időszak legalacsonyabb árát kell megjelölni.