Tech

Örökre véget érhetett a történelmi holdküldetés

Niharika Kulkarni / NurPhoto via Getty Images
Niharika Kulkarni / NurPhoto via Getty Images

Végleg odaveszhetett az indiai holdjáró és leszállóegység – írja a Live Science. A szakértők már napok óta próbálnak kapcsolatba lépni az eszközökkel, eddig eredménytelenül.

Amint lapunk korábban beszámolt róla, az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) szeptember elején „aludni küldte” a Pragján holdjárót és a Vikram leszállóegységet, mivel kezdetét vette a 14 napig tartó holdi éjszaka. Az űrügynökség azt remélte, hogy szeptember 22-én, a következő holdi nappal kezdetén a napelemmel működő eszközök újra működésbe léphetnek.

Az ISRO szakemberei péntek (szeptember 22) óta folyamatosan próbálnak kapcsolatba lépni a gépekkel, de egyre inkább úgy tűnik, hogy azok nem élték túl a -200 Celsius-foknál is hidegebb holdi éjszakát.

A szakértők továbbra is próbálkoznak, de amint a BBC-nek nyilatkozták, minden órával egyre csökken az esélyük az eszközök feltámasztására.

A Vikram leszállóegység, a holdjáróval a fedélzetén augusztus 23-án ért az égitest felszínére, ezzel India történelmet írt: az első nemzet lett, amelyik sikeresen hajtott végre leszállást a Hold déli sarkánál.

Nem sokkal a landolás után működésbe lépett a Pragján, amelyről lenyűgöző videó is készült. A holdjáró feladata az égitest talajösszetételének vizsgálata, és fagyott víz keresése volt. Kutatása során az eszköz ként és más értékes kémiai elemeket is felfedezett a Holdon.

Kapcsolódó
Rejtett struktúrákat észleltek a Hold mélyén
A kutatók a kínai Csang-o-4 adatait elemezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik