Tech

iPhone 15: sokkal többet dolgozik érte egy magyar, mint egy osztrák

JUSTIN SULLIVAN / Getty Images via AFP
JUSTIN SULLIVAN / Getty Images via AFP
Magyarországon még mindig kicsit több mint egy hónapot kell dolgoznunk egy új iPhonért, úgy hogy közben nem költünk semmi másra.

Az Apple magyar idő szerint kedd este bejelentette az iPhone 15-ös szériáját, és az ahhoz tartozó árakat. Az egyes termékek amerikai árában nincs változás tavalyhoz képest, a magyar Apple-rajongók viszont megfigyelhették, hogy a lassan javuló magyar inflációs adatok ellenére is jóval olcsóbbak lettek a készülékek, mint tavaly az iPhone 14 modellek.

Ezért utána néztünk, hogy Európa és a világ egyes országaiban mennyibe kerülnek az új modellek, és mennyit kell azért dolgozniuk, hogy hozzájuthassunk egy alap felszereltségű iPhone 15-höz.

Magyarországon az alapmodellt 399 990 forintért vásárolhatja meg egy átlag fogyasztó, ami jóval, 50 ezer forinttal kedvezőbb, mint a tavalyi alapmodell ára. Ezzel egy időben a magyar átlagkereset is emelkedett — legalábbis papíron —, a KSH által augusztus végén közölt nettó havi magyar átlagkereset jelenleg 390 900 forint. 22 munkanapos hónappal számolva ez egy hangyányit több mint egy hónap munkát jelent, feltéve, hogy az adott időszak alatt semmi másra nem költ az ember – ami lássuk be, nem túl életszerű.

Mi a helyzet Közép-Kelet-Európában?

A vizsgált országok közül egyedül a román eredmények előzik meg a magyart a negatív rangsorban, itt 23 és fél munkanapot kell robotolnia az embernek az új kütyüért. A románoknál nagyjából 4900 lejért, átszámítva 379 ezer forintért lehet hozzájutni az iPhone 15-höz, azonban a kelet-európai országban az átlagkereset is jóval alacsonyabb: 4600 lei, ami 356 ezer magyar forintnak felel meg.

A lengyeleknél 5199 zlotyiért, átszámítva 429 ezer forintért lehet hozzájutni az iPhone 15-höz, azonban a közép-európai országban az átlagkereset is jóval magasabb, mint itthon: 5290 zlotyi, ami 438 ezer magyar forintnak felel meg. A számokból kitűnik, hogy itt alig több mint 22 napot kell dolgozni egy ilyen Apple kütyüért — ami szinte ugyanaz, mint a magyar eredmény.

Szlovákiában 800 euróról indul az iPhone 15, ám mivel az átlagkereset már túllépte az 1000 eurót, itt jóval kevesebb mint egy hónapot, mindössze 17 napot kell dolgozni egy új standard iPhone 15-ért.

Apple

A rangsorban Csehország, majd Szlovénia és Ausztria következik. Előbbinél 26 380 cseh koronát, vagyis 1075 eurót kell kipengetni egy új almás mobilért, ám az átlag fizetés 34 890 cseh korona, itt tehát 16 és fél napot kell dolgozni az iPhone 15-ért.

Szlovéniában 13 napot, Ausztriában pedig alig 7 és fél napot kell dolgozni ugyanezért.

Jobb a helyzet az unión kívül?

Norvégiában és az Egyesült Királyságban 7, illetve 6,77 munkanapjába telik egy Apple-fogyasztónak az új kütyü megszerzése. Norvégiában ugyan a termék igencsak közel jár a magyar fogyasztói árhoz (ott 402 ezer, itthon 399 ezer forint), a skandináv ország polgárainak átlagfizetése azonban több mint háromszorosa a magyarnak, közel másfél millió forint. Az Egyesült Királyságban 799 fontért (357 ezer forintért) juthatnak hozzá az iPhone 15-höz a boltokban, az átlagfizetés viszont 2611 font, ami közel 1,2 millió forintot jelent.

Az abszolút vezető természetesen az Egyesült Államok. A tengerentúlon ugyanis az átlagfizetés átszámítva 1,43 millió forint, míg egy új almás készülék beszerzése messze itt a legolcsóbb: 799 dollár, ami mai árfolyamon 286 ezer magyar valutát jelent. Ezt a két összeget összevetve az jön ki, hogy egy átlagkeresettel bíró amerikai munkavállalónak alig több mint 4 napot kell dolgoznia, hogy az Apple legújabb kütyüjét tarthassa a kezében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik