Tech

Lyukat ütött a légkörön egy űrrakéta

Paul Hennessy / Anadolu Agency / Getty Images
Paul Hennessy / Anadolu Agency / Getty Images

Lyukat ütött a Föld légkörén egy felszálló űrrakéta – írja a Live Science. A SpaceX Falcon 9 nevű járművét július 19-én indították útnak 15 Starlink műholddal a fedélzetén.

Nem sokkal a rakéta indítása után az égbolton különös, vörös jelenség tűnt fel, amely a sarki fényhez hasonlított. A káprázatos égi tüneményt az okozta, hogy az űrjármű felszakította az ionoszférát, a felső légkör egyik tartományát.

A nem mindennapi látványt Jeremy Perez fotográfus sikeresen megörökítette.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jeremy Perez (@jperezmedia) által megosztott bejegyzés

A NASA weboldala szerint az ionoszféra körülbelül 80 kilométer magasan kezdődik és nagyjából 644 kilométerig tart, ez a határvonal a Föld atmoszférája és a világűr között.

Már korábban volt is arra példa, hogy a felszálló rakéták rést ütöttek az ionoszférán, 2017 augusztusában egy Falcon 9 például egy Svédországnál közel négyszer nagyobb lyukat nyitott. Ezek a lyukak teljesen ártalmatlanok a Föld felszínén tartózkodók számára, és pár óra alatt maguktól bezáródnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik