Tech

Nem bíznak a magyar fiatalok a médiában

Tim Robberts / Getty Images
Tim Robberts / Getty Images

A Science+ nemzetközi hálózat kutatási adatbázisok másodelemzésével és saját kvalitatív (fókuszcsoportos) kutatás segítségével vizsgálta a médiafogyasztást, valamint a médiával kapcsolatos bizalmat a 15-34 éves magyar fiatalok körében régiós összehasonlításban – olvasható a szervezet közleményében. A vizsgálatban az Európai Bizottság által rendszeresen készített Eurobarometer információit használták fel, a magyaron kívül bolgár, cseh, lengyel és román adatokat is elemeztek. Minden országban ezer főt kérdeztek meg, az eredmények reprezentatívak az adott ország teljes népességére nézve.

A kutatás alapján a magyar fiatalok mintegy 55 százaléka napi szinten fogyaszt híreket az interneten, ez megfelel a régiós trendeknek – Bulgária kivétel, itt az arány csupán 36 százalék. Hazánkban, Bulgáriában és Szlovákiában ugyanakkor a fiatalok nagyjából 12-15 százaléka csak nagyon ritkán olvas online híreket.

Az eredményekből az is kirajzolódik, hogy a podcast egyre népszerűbb műfaj. 2023 elején a magyar fiatalok 60 százaléka hallgatott podcastot valamilyen rendszerességgel, ez egy év alatt közel 8 százalékos növekedés. A napi szintű fogyasztás a középiskolásoknál kiugró, a 15-19 évesek 21 százalékára jellemző, míg a 20-27 éves korosztályban az arány csak 9, a 28-34 évesek körében pedig 13 százalék.

A trend a fókuszcsoportos beszélgetések során is megfigyelhető volt, bár összességében kisebbségben voltak a podcastokat ismerők és hallgatók. Tanulsága volt az is beszélgetéseknek, hogy a podcast definíciója nem mindig egyértelmű a fiatalok számára. Érdekes továbbá, hogy a fókuszcsoportokban többeknél megjelent a Reddit, mint tematikus hírforrás.

Nem bíznak meg a médiában

A kutatás azt is feltárta, hogy a 15-34 éves magyarok 35 százaléka bízik meg inkább a médiában, ennél alacsonyabb bizalom-indexe csak a 17 százalékon álló politikai pártoknak van. Összehasonlításképp: a rendőrség 67, az Európai Unió 56 százalékot ért el.

A média bizalom-indexe Lengyelországban és Romániában alacsonyabb, előbbi országban 32, utóbbiban 35 százalékos. Magyarországon a teljes népesség médiába vetett bizalma nem tér el jelentősen a fiatalokétól.

Hazánkban a 15-32 éves korosztály 77 százaléka teljes mértékben vagy inkább egyetért azzal, hogy „az internetes  közösségi oldalakról származó, politikai ügyekről szóló hírek nem megbízhatók” – az arány csupán a 65 évnél idősebbek körében alacsonyabb. Ez azt jelenti, hogy a társadalom háromnegyede inkább szkeptikusan tekint a közösségi oldalakra, mint politikai hírforrásokra.

Ez regionális szinten kiugró arány, a második helyezett Lengyelországban is csak 59 százalékos a bizalmatlanság.

A beszélgetések általános tapasztalata, hogy a fiatalok túlnyomó része úgy gondolja, a saját korosztálya jóval kevésbé van kitéve a hamis, megtévesztő információknak, mint az idősebbek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik