Nagyvilág

Legfeljebb 96 órányi oxigén lehetett az eltűnt tengeralattjárón, amely a Titanichoz indult

OceanGate / Facebook
OceanGate / Facebook

70 – 96 órányi oxigén maradhatott azon a kis méretű tengeralattjárón, más néven merülőhajón, amely vasárnap tűnt el, amikor utasokat vitt a Titanic roncsaihoz – közölte hétfőn John Mauger, az USA parti őrségének ellentengernagya.

A tájékoztatás szerint az OceanGate cég Titan nevű merülőhajón 1 és háromnegyed órával azután szakadt meg a kapcsolat, hogy elkezdett volna merülni. A fedélzeten a maximális létszám, öt személy tartózkodott, egy kapitány és négy utas, köztük egy brit multimilliomos és felfedező és egy francia Titanic-szakértő.

A Titan 3800 – 4000 méter mélyre képes lesüllyedni, így alkalmas arra, hogy az Újfundland partjaitól 700 kilométerre találtható Titanic roncsait vizsgálják róla. A jármű 10 tonnát nyom és alapesetben 96 órára elegendő oxigén van rajta 5 személynek.

David Pogue, a CBS riportere, aki tavaly maga is utazott a Titanon, a BBC-nek beszélt a lehetséges problémákról. Szerinte jelenleg nincs arra mód, hogy kommunikáljunk a hajóval, mivel a víz alatt sem a GPS, sem a rádió nem működik.

„Ha a támogató hajó közvetlenül a tengeralattjáró felett van, rövid szöveges üzeneteket küldhetnek oda-vissza. Nyilvánvaló, hogy ezekre már nem kapnak választ” – vélte Pogue. Hozzátette,

mivel az utasokat a hajó belsejében kívülről felhelyezett csavarokkal zárják be a merülőhajóba, „nincs mód a menekülésre, még akkor sem, ha egyedül emelkednek fel a felszínre. Nem szállhatnak ki a tengeralattjáróból anélkül, hogy kívülről valaki segítene nekik”. 

A Titant a parti őrség, a haditengerészet és kereskedelmi cégek is keresik, de a mentést az időjárási körülmények mellett az is nehezíti, hogy nem sok olyan tengeralattjáró van, amely ilyen mélyre le tud menni, és ha érkezik is ilyen, akkor a Titan kiemelése is külön nehézséget okozna. Ennek ellenére a mentőalakulatok minden tőlük telhetőt megtesznek.

Az OceanGate rendszeresen tervez utakat a merülőhajóval a Titanic roncsaihoz. Egy nyolc napos túra 250 ezer dollárba kerül. A cég emellett tudományos kutatásokkal is foglalkozik. Az OceanGate honlapja szerint eddig több mint 14 expedíciót és 200 merülés hajtottak végre Csendes-óceánban, az Atlanti-óceánban és a Mexikói-öbölben – írja a New York Times.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik