Tech

Így nézheti meg, mennyit mobilozik egy nap

Az okostelefonok elterjedése és az azokat megtöltő szórakoztató alkalmazások miatt egyre több időt töltünk képernyő előtt. A kijelzőből szivárgó kék fény azonban nem tesz jót a szervezetnek: hosszú távon a szem károsodását, rövid távon pedig az alvási ciklus felborulását is magával hozhatja.

Éppen ezért a szakemberek azt mondják, lefekvés előtt már ne nézzünk se telefont, se tévét. 

Ahhoz viszont, hogy csökkentsük a képernyő bámulásával töltött időt, először meg kell határoznunk, mennyi időt töltünk naponta ezzel a tevékenységgel. Ebben segíthet az Android 10-es vagy afölötti verzióival felszerelt mobilok Digitális jóllét felülete, ahol alkalmazásokra lebontva megtudhatjuk, hány órát töltünk naponta a LED-panelek előtt – írja a Slashgear.

Ennek elérése rendkívül egyszerű: a Beállítások alkalmazáson belül keressük meg a Digitális jóllét és szülői felügyelet menüpontot, majd koppintsunk rá. Fontos megjegyezni, hogy a felület nem gyűjt automatikusan adatokat, amig létre nem hoz egy profilt. Ha ez megvan, könnyedén böngészhetünk az adatok között.

Az alkalmazás többek közt megmutatja a képernyőidőt, vagyis azt, hogy mennyi ideig voltak nyitva a legutóbbi alkalmazások, hányszor nyitottuk fel a telefonunkat, és egyes alkalmazásokat, illetve hogy hány értesítést kaptunk azoktól. Ha monitorozni szeretnénk, mennyi idő megy el egy nap telefonozással, a kezdőképernyőre is kihelyezhető ez a funkció widgetként.

Ezen felül néhány alkalmazás emlékeztetőt is küldhet, ha túl sokat mobilozunk. Ilyen az Instagram, a Facebook és a TikTok is.

Uwe Krejci / Getty Images

Hogy kell napi időlimitet beállítani?

A Facebook esetében ezt a Beállítások és adatvédelem menüpont alatt található A Facebookon töltött idő menüben lehet beállítani. Itt keressük meg a Napi emlékeztető beállítása lehetőséget, majd döntsük el, mennyi időt szánunk naponta az ismerősök bejegyzései közötti szörfölésre.

Instagramon sem sokkal bonyolultabb a megoldás. A profilunkon kattintsunk a három vízszintes vonallal jelölt ikonra, majd válasszuk ki A saját tevékenységeid pontot. Ezen belül ott lesz az Eltöltött idő lehetőség, amin belül megtaláljuk a Napi időkorlát beállítása opciót. Válasszuk ki a kívánt időtartamot, és már kész is vagyunk.

A TikTok időkorlátozó funkciójához a Profilunkon kattintsunk a Menüben található Beállítások és adatvédelem pontra, ahol némi görgetés után meg is találjuk a limit lehetőséget. Itt több lehetőség közül választhatunk, de akár saját, tetszőleges időkorlátot is megadhatunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik