Sokszor éri Hollywoodot az a kritika, hogy kifogyott az eredeti ötletekből, melynek eredményeként ma már leginkább csak remake-ek és adaptációk kerülnek a mozinézők elé. Ebben van némi igazság, viszont a mozgóképre átültetett alkotások eredete folyamatosan változott az elmúlt évtizedekben. A könyvadaptációk napjainkban is hatalmas népszerűségnek örvendenek, az elmúlt évtizedet mégis a képregényfilmek dominálták. A Disney-féle Marvel Filmuniverzum és a Warner Bros. kezében lévő DC képregényadaptációk napjainkra több mint 45 filmmel, és legalább egy tucat sorozattal örvendeztették meg (vagy keserítették el) a rajongókat.
A koronavírus-járvány azonban komoly változást indított el a filmiparban, hiszen az otthon ragadt emberek egyrészt rászoktak a streamingszolgáltatók tartalmaira, másrészt rengetegen videójátékozással ütötték el az időt. Ennek meg is lett az eredménye: a pandémia alatt sosem látott méretűre nőtt a globális videójátékos piac. Számokban kifejezve: 2010-ben még csak 27 milliárd dollárt költöttek játékokra az amerikaiak, ez azonban 2020 végére több mint 50 milliárd dollárra nőtt.
Bár az régóta nem kérdéses, hogy a videójátékoknak hatalmas a rajongói bázisa, de a múltbéli adaptációk sikertelensége miatt a stúdiók ódzkodtak attól, hogy nagyobb pénzeket költsenek egy ilyen jellegű feldolgozásra. Az igazi áttörést végül nagy meglepetésre a 2020-as Sonic, a sündisznó hozta meg: annak ellenére, hogy a járvány alatt került moziba, szépen teljesített a kasszáknál, ráadásul a nézői és a kritikai fogadtatás is sokkal pozitívabb volt, mint sokan várták.
A Sonic sikere (közel 320 millió dolláros globális bevétel) ráadásul nem egyszeri csoda volt: még a 2022-es folytatás is vállalhatóra sikeredett, 2023-ban pedig megérkezett az HBO-féle The Last of Us videójáték-adaptáció, ami a közönséget és a kritikusokat egyaránt lenyűgözte. Aztán jött a Super Mario Bros: A film, ami szinte minden létező rekordot megdöntött a mozikasszáknál, cikkünk írásának pillanatában 1,28 milliárd dollárnál jár a feldolgozás globális bevétele.
A nagy stúdiók már több tucat videójátékos céggel leszerződtek az alapanyag feldolgozását illetően, melynek eredményeként hamarosan akár God of War, Minecraft, Hoizon: Zero Dawn, Fallout, Gears of War, vagy Call of Duty filmet, illetve sorozatot is nézhetünk majd, ráadásul a közelmúlt sikereinek fényében adott a remény, hogy ezek tényleg jól sikerült alkotások lesznek.
Pedig mindez sokáig elképzelhetetlennek tűnt, hiszen az elmúlt három évtizedben annyi katasztrofális adaptáció készült, hogy a rajongók között általánosan elfogadott véleménnyé vált, hogy a videójátékokon alapuló filmek egész egyszerűen nem lehetnek jók.
Az első videójátékos filmek – és bukásuk
Bár sokan az 1982-es Tron filmet tartják az első videójáték-adaptációnak, valójában a Jeff Bridges főszereplésével készült film volt az alapja az ugyanabban az évben bemutatott népszerű játékgépeknek. Az első valódi adaptációra egészen 1993-ig kellett várni, amikor Rocky Morton és Annabel Jankel elkészítették a Super Mario Bros. című rémálmot, ami azóta a trashfilmes szubkultúra egyik szent gráljává avanzsált.
A rendezőpáros annak ellenére kapott teljes szabad kezet, hogy láthatóan nem ismerték kellően az alapanyagot, sőt, még a Nintendóval sem vették fel a kapcsolatot. Mindez erősen rányomta a bélyegét a mozikba került alkotásra. A történet szerint a dinók egy párhuzamos világban egyáltalán nem haltak ki, helyette olyanokká váltak, mint az emberek. Vezetőjük, a gonosz Koopa király egyesítené a két dimenziót, ezzel együtt eltüntetve az emberiséget, visszaadva a dinóknak a hatalmat. Ezt azonban Mario és Luigi, a két vízvezeték-szerelő megakadályozza. A film a sztárok (Bob Hoskins, John Leguizamo, Dennis Hopper) ellenére is hatalmasat bukott, és nem kellett sokat várni a következő szörnyszülöttre sem: egy évvel később ugyanis megérkezett a mozikba a hasonló című verekedős játékokon alapuló Street Fighter.
Itt elméletileg már könnyebb dolga volt az alkotóknak, hiszen a történet nem egyszerű szerelők, hanem igazi harcosok körül bonyolódott. Ráadásul a Street Fighter II az egyik legnépszerűbb játék volt ebben az időben, így – papíron – szinte garantált volt a siker. Az pedig már csak tényleg hab a tortán, hogy a produkcióhoz olyan sztárok csatlakoztak, mint Jean-Claude Van Damme, Raul Julia és Kylie Minouge. Mi lehet a baj? Steven de Souza rendező csak évtizedekkel később fedte fel, de a forgatáson borzasztó állapotok uralkodtak: a költségvetés nagyját felemésztő főszereplő rendre késett, vagy meg sem jelent a forgatási napokon.
Később egy felvigyázót is béreltek Van Damme mellé, de a hírek szerint ez csak rontott a helyzeten. A film főgonoszát az elismert színész, Raul Julia alakította, aki többször jelezte, csak azért vállalta el a szerepet, mert gyermekei nagy rajongói a játéknak. Mint később kiderült, Julia az utolsó szerepére készült, ugyanis súlyos gyomorrákban szenvedett, amiről nem tájékoztatta a stábot. A jeleneteit így csak a forgatás végén tudták felvenni, eleinte ugyanis annyira le volt fogyva, hogy a jelmeze sem volt jó rá. A Puerto Ricó-i művész a film forgatása után nem sokkal el is hunyt.
A szupersztárok elképesztő fizetése miatt arra sem volt pénz, hogy a statisztáknak harckoreográfiákat tanítsanak, így a jelenetek nagy részét harcművészetekben egyáltalán nem jártas emberekkel kellett rögzíteni. Bár a végeredmény anyagi siker lett – a gyártási költség háromszorosát gyűjtötte be a mozipénztáraknál –, ám a kritika földbe döngölte a filmet, és hiába tódultak a nézők a mozikba, kevesen távoztak olyan érzéssel, hogy micsoda fantasztikus filmélményben volt részük.
A Street Fighter után egy évvel feldolgozást kapott a szintén verekedős Mortal Kombat is, ami a korhatár-besorolás miatt közel sem volt olyan kegyetlen, mint az alapjául szolgáló videójáték. A Cristopher Lambert főszereplésével készült film a minőségét illetően messze lekörözte elődeit, de a pénzhiány erős nyomott hagyott a látványon. Itt már az anyagi siker is elmaradt, és ezt orvosolandó, a kétezres évek elején a stúdiók egyre nagyobb pénzeket kezdtek önteni a hasonló tömegfilmekbe, melynek eredménye egy új korszak lett.
Jön Lara Croft, a Kaptár és végül a Covid
Az ezredforduló előtt érezhető volt a filmstúdiók szkepticizmusa a videójáték-adaptációkkal szemben: kevés pénzt forgattak bele, ami sokszor nem is térült meg. 2001-ben azonban a Paramount bemutatta a már akkor világsztár Anglelina Jolie főszereplésével készült Lara Croft: Tomb Raider című filmet. A filmhez elképesztő, 115 millió dolláros büdzsét rendeltek, ami néhány évvel azelőtt még elképzelhetetlen lett volna. Csak viszonyításképp: a már említett Mortal Kombat-film 20 millió, míg a Street Fighter 35 millió dollárból készült.
A folytatás természetesen adott volt egy ilyen siker után, azonban itt még az első résznél is jobban kiütközött, hogy nem sikerült megfogni a videójátékok esszenciáját: ahogy a párbeszédek, úgy a történet is meglehetősen egyszerűre sikeredett. Végül nem is tudták megismételni az első film eredményeit, így a színésznő többé nem is játszotta el a szerepet.
Nem sokkal később aztán jött a Sony, ami a túlélő-horrorok egyik alapművét, a Resident Evilt adaptálta nagyvászonra, méghozzá Az ötödik elemből ismert Milla Jovovich főszereplésével. Ugyan már az első filmnek sem volt túl pozitív a fogadtatása, de a befektetett pénz háromszorosát hozta vissza a kasszáknál, így a stúdiónak nem okozott nagy fejtörést, hogy kitartsanak-e a Capcom kiadó legendás műve mellett. Az eredmény pedig magáért beszél: a szánnivaló rajongói és kritikai fogadtatása ellenére a Resident Evil (magyarul Kaptár) milliárd dolláros franchise-zá vált. A Sony égisze alatt készült széria hat filmig jutott, aztán a Netflix próbálkozott egy új verzióval, de az eredmény ezúttal is kifejezetten lelombozó lett.
A 2000-es és a 2010-es években aztán sorra érkeztek a százmillió dollár fölötti költségvetéssel forgatott alkotások. Készült élőszereplős Prince of Persia-, Assasins Creed-, Warcraft-, Hitman-, Need for Speed- és Tekken-film, de ezek sorra elbuktak, hiába sikerült szinte mindegyikhez olyan tehetséges sztárokat leszerződtetni, mint Mark Whalberg, Aaron Paul, Jake Gyllenhaal vagy éppen Michael Fassbender, Marion Cottilard és Jeremy Irons. Ebben az időszakban egyre inkább tűnt úgy, bármennyire is sikeres az alapanyag, a mozivásznon sosem fogja megállni a helyét egy videójáték alapján készült film. Aztán jött a koronavírus-járvány, és úgy tűnik, a nagy stúdiók megértették, miben rejlik a siker kulcsa.
Új korszak hajnala
A Paramount Pictures háza tájáról évek óta lehetett már hallani olyan pletykákat, miszerint végre „élőszereplős” filmet készítenek Sonic történetéből. 2019 áprilisában meg is érkezett az első kedvcsináló, az abban látható sündisznó azonban egy hangyabokányit sem hasonlított arra, amit a SEGA-játékokban megismerhettünk. Ennél nem is kellett több a rajongóknak, akik a közösségi médiában kérték számon a stúdiót a hanyag munka miatt. Erre válaszul, mindenki meglepetésére a Paramount bejelentette, időt és pénzt nem sajnálva néhány hónappal a bemutató előtt teljesen újraanimálják a főszereplőt.
A plusz munkát meg is hálálták a franchise fanatikusai: az egy évvel korábbi, Pokémon: Pikachu, a detektív című film után ez az alkotás szállította az addigi legerősebb bevételt, amit valaha egy videójátékos film produkált. A sikerben nagy szerepe volt annak is, hogy Jim Carrey néhány év után itt vállalt először szerepet újabb blockbuster-filmben. És hogy ezen túl mi volt a film sikerének titka? Az, hogy egy eredettörténetként mutatták be Sonic karakterét. A kék sündisznónak – bár emberfeletti gyorsaság és erő összpontosult benne már az első részben is – bőven volt még hova fejlődnie a második, illetve a már bejelentett harmadik epizódra.
Ezt a receptet azóta több szuperprodukció is alkalmazta. A 2023-as Super Mario Bros: A film producere, Chris Meledandri rengeteg grafikát és látványtervet osztott meg a nézőkkel megjelenés előtt, és a közösségi médiában is folyamatos visszajelzést kért a rajongóktól. Az eredmény itt is magáért beszél: minden idők legsikeresebb videójátékos adaptációjaként közel 1,3 milliárd dollárt gyűjtött össze a film a mozikasszáknál a bemutatása óta.
Sorozatok terén pedig nem lehet máshoz kötni a fordulatot, mint a The Last of Us adaptációjához. Ugyan sikeres feldolgozást már korábban is lehetett látni – jó példa erre a Netflix-féle Arcane, ami a League of Legends játékot ültöte át animációs formába –, de az HBO által felkarolt sorozat iskolapéldája annak, hogyan kell megtalálni az arany középutat az adaptálás és a filmes/sorozatos remake között. Ebben persze hatalmas segítség volt, hogy a játék atyja, Neil Druckman is csatlakozott Craig Mazin showrunnerhez.
Míg az első epizód szinte képkockáról képkockára lemásolta a játékot, addig a későbbi epizódok előrehoznak, kitaláltak vagy épp teljesen kihagynak részleteket. Kritika persze így is érte az alkotást: sokan nehezményezték például, hogy nincs elég fertőzött a sorozatban, míg a játékban folyamatos veszélyt jelentenek az irányított karakterekre. A sorozat alkotói, hallgatva a kritikákra jelezték, a következő évadban több ilyen lény jelenik majd meg a képernyőn.
Miért ilyen nehéz videójátékot adaptálni?
Az elmúlt évtizedek példái jól mutatják, hogy a népszerű játékok adaptálása nem egyszerű feladat. Ennek egyik legfőbb oka, hogy magát a játékélményt nem igazán lehet filmes eszközökkel újraalkotni. A játékosok ugyanis itt egyszerű nézők, akik nem formálják a történet folyását, így, ha az épp nem a kedvükre való, könnyedén elkapcsolhatnak. Persze emellett is számos érv szól, ami miatt nehéz jól adaptálni egy videójátékot.
Ennek hatására, ahogy azt a The Last of Us esetében tapasztalhattuk, vitát válthat ki a karakterek élőszereplős változatának kinézete, de akár a bőrszíne és szexuális orientációja is. Mégis elengedhetetlen, hogy bizonyos fokig figyelembe vegyék az alkotók a közönség véleményét, hiszen végső soron nekik készülnek ezek az alkotások.
Nehézséget jelent továbbá, hogy a videójátékok gyakran célzottan nem akarnak valóságosnak tűnni, az úgynevezett „élőszereplős” feldolgozások mégis mindig a konvencionális látványvilág képére akarják lefordítani a látottakat. Ez azonban sokszor olyan kínos díszleteket jelent, mint amilyeneket a kilencvenes évek adaptációiban láthattunk.
Emellett számos olyan játék akad, ami filmes értelemben nem rendelkezik értelmezhető történettel. Ezt tapasztalhattuk a Super Mario esetében is, azonban egy ilyen, több évtizedes múltra visszatekintő franchise esetében bőven van már annyi epizód és történet, amiket, ha gondosan kielemeznek, összekötnek, és esetleg még néhány húsvéti tojással is megszórnak, könnyedén kitölthető a másfél órás játékidő.
Végül, de nem utolsósorban ott a pénzkérdés. Hollywoodról ugyan nem az jut eszünkbe, hogy szűkölködne, mégis időről időre felmerül a kérdés, mennyire fenntartható a filmgyártás a jelenlegi tempóban. Márpedig a Halo, a The Last of Us és az Arcane sorozat esetében 10–15, illetve 20 millió dollár körül mozog a gyártási költsége egyetlen epizódnak. A 9 részes The Last of Us esetében ez közel 100 millió dollárt jelent, ami egy normál költségvetésű mozifilmnek felel meg. A stúdióknak így alaposan utána kell számolniuk: elér-e annyi embert egy sorozat, mint egy mozifilm. Bár ez mostanában egyre kevésbé okoz fejtörést.
Milyen játékadaptációk jönnek még?
Bár 2023 nem dúskál a videójátékos feldolgozásokban, az eddig megjelent alkotások minőségére nem lehet panasz. A The Last of Us-t napjaink egyik legjobb sorozataként tartják számon, a Super Mario Bros: A film pedig több rekordot is felállított a mozikasszáknál. Azzal viszont érdemes számolni, hogy hamarosan a csapból is ilyen alkotások fognak folyni. Még idén befuthat a Halo-sorozat második évada, a harmadik Sonic-film pedig már biztos premierdátummal rendelkezik: 2024. december 20-án debütál a folytatás.
Filmek közül kiemelt figyelmet élvez a korábban már említett Pokémon: Pikachu, a detektív és a Mortal Kombat folytatása – előbbi már hosszú ideje aktív előkészületi fázisban van. Emellett ott van a Mojang Studios világhírű játéka alapján készülő Minecraft-film, ahogy a Borderlands, a Call of Duty és a Bioshock szériát feldolgozó nagyjátékfilmekre is érdemes lesz figyelni az elkövetkező években.
Nagyvászonra viszik továbbá a 2019-es év egyik legsikeresebb játékát, a Kojima Productions által készített Death Strandinget, valamint a Sony Interactive Entertainment akció-kalandjátékát, a Ghost of Tsushimát is. A számos egyéb, említésre méltó cím közül az egyik legérdekesebb azonban a koronavírus-járvány alatt óriásit robbanó, kooperatív It Takes Two adaptációja lesz, ami első blikkre egy kiváló családi kalandfilmnek ígérkezik.
A sorozatoknál is izgalmas évek elé nézünk, ugyanis számos olyan alkotás kerülhet a streamingszolgáltatók kínálatába, ami videójátékos vonatkozással bír. A Sonic-film kapcsán már ismert, hogy Knuckles spin-off sorozatot kap Idris Elba közreműködésével, és az Arcane is megkapja a régóta várt második évadát. Emellett számíthatunk még élő szereplős Pokémon, Assassins Creed, Mass Effect, God of War, illetve Fallout sorozatra is, sőt a Netflix már készíti a Horizon: Zero Dawn történetét kiegészítő szériát.
