Tech

Volt idő, amikor 19 órás volt egy nap a Földön

Manapság a Földön egy nap 24 óráig tart, a távoli múltban azonban más volt a helyzet. Sőt egy új tanulmány alapján volt egy igen hosszú periódus a bolygó történetében, amikor stabilan 19 órásak voltak a napok – írja a Universe Today. A szakértők unalmas egymilliárdként hivatkoznak erre az időszakra.

A kutatók szerint a proterozoikum, kétmilliárd évvel ezelőttől kezdődően a napok tartósan 19 órásak maradtak.

Ross N. Mitchell, a Kínai Tudományos Akadémia munkatársa és Uwe Kirscher, a Curtin Egyetem szakértője szerint adataik ellentétesek az eddigi feltételezésekkel.

Az elmúlt évtizedekben a kutatók árapályos iszapból hátramaradt üledékrétegek révén mérték a napok időtartamát. A szakértők most más módszerhez, a ciklostratigráfiához fordultak, ez a ritmikus üledékképződéseken keresztül vizsgálja a Milanković-ciklusokat. Ezek a ciklusok leírják, hogy a bolygó pályájának excentricitásában és ferdeségében bekövetkező változások miként befolyásolták a Föld éghajlatát az idők során.

A páros arra jutott, hogy a távoli múltban a naphossz tovább stabil maradhatott, ahelyett, hogy fokozatosan nőtt volna. Ennek hátterében a bolygó dőlésének és billegésének kiegyenlítettsége állhatott.

A kiegyenlítődésért a Napból érkező töltött részecskék lehettek a felelősek, ezek nappal jobban melegíthették a bolygó egyik felét, árapályhoz hasonló, ám gyorsító jelenséget idézve elő. Ekkoriban a Hold még távolabb keringett a Földtől, és így gravitációs hatása is kisebb volt, a napok száma pedig egymilliárd évig nagyjából 19 óra maradt.

DrPixel / Getty Images

Az eredmények megerősítik, hogy hosszabb napokra volt szükség, mielőtt a fotoszintetizáló mikrobák elegendő oxigént termelhettek volna a modern légköri szint eléréséhez. A legfőbb megállapítás azonban az, hogy 2-1 milliárd évvel ezelőtt a Hold nem lassította le igazán bolygónkat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik