Tech

Ez a robot úgy izzad és lélegzik, mint egy ember

Getty Images
Getty Images

Az elkövetkező években az El Niño-jelenség miatt még keményebb hőhullámokat érezhetünk majd a nyári időszakban, így egyre fontosabb lesz a test megfelelő hűtésének elérése. Az Arizonai Állami Egyetem (ASU) bejelentette, hogy létrehozták a világ első olyan, beltéren és kültéren is használható robotját, amely úgy lélegzik, izzad és sétál, mint egy ember. Az ANDI névre hallgató termikus robotbábut a testünk extrém hőségre adott válaszát hivatott szimulálni – írja az Interesting Engineering.

Az egyetem a Thermatrics hőmérési technológiával foglalkozó vállalattal fogott össze a projekthez, melynek végső célja a hűtést támogató hűtőruhák és hátizsákok exoskeletonjainak elkészítése. Az ember hőfunkcióit ellenőrző ANDI robotot 35 érzékelővel szerelték fel, amelyek hőmérséklet- és hőáram-érzékelőkkel, valamint izzadságpórusokkal is el vannak látva.

A robot belsejében egy hőkamra működik, amelyet szabályozni lehet aszerint, melyik ország klímájának hatását szeretnék reprodukálni.

Így akár a 60 Celsius-fokot is elérheti a hőmérséklet, ám belső hűtőcsatornák révén szabályozni lehet a hőt. A gép a hőérzetünket befolyásoló különféle összetett változókat, köztük a Napból érkező napsugárzást, és a talajból érkező infravörös sugárzást is mérik.

A kutatók azt remélik, hogy az ANDI-t a MaRTy-val, az egyetem biometeorológiai hőrobotjával párosítva jobban megérthetik az emberi izzadás mechanizmusát. A másik eszköz meg tudja mondani, hogy az épített környezet hogyan módosítja a testet érő hőmennyiséget, azt viszont nem tudja, mi történik az emberen belül. Ebben segíthet a mostani fejlesztés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik