Tech

Elképesztő leépítések zajlanak a Metánál

CHIP SOMODEVILLA / Getty Images via AFP
CHIP SOMODEVILLA / Getty Images via AFP

A Meta szerdán újabb elbocsátási hullámba kezdett, amely a becslések szerint nagyjából 6000 dolgozóját érinti. Mark Zuckerberg márciusban jelentette, be hogy újabb 10 ezer dolgozót küld el: ebből 4000 dolgozónak már áprilisban felmondtak – írja a Guardian.

A „hatékonyság éveként” emlegetett kirúgási hullámnak ez a harmadik, egyben utolsó fázisa, bár a cégvezetés jelezte, ezután is jöhetnek majd apróbb leépítési körök. Az átszervezés legfőképp a nem mérnöki munkakörben dolgozó szakembereket érinti. Ha maga az elbocsátás nem lenne elég stresszes, egyes alkalmazottak számára az esetleges kirúgás az egészségügyi ellátás vagy a munkavállalási vízum elvesztését is jelentheti.

Mint ismert, tavaly novemberben a vállalat 11 ezer alkalmazottat bocsátott el, a teljes munkaerő mintegy 13 százalékát. Ez volt a Meta közel 20 éves történetének eddigi legnagyobb létszámleépítése. Így összesen már több mint 21 ezer dolgozónak mondtak fel a világ egyik legnagyobb technológiai cégénél.

Mark Zuckerberg a részvényeseknek nemrégiben azt ígérte, a vállalat 2023 végére jóval kisebb lesz, de ez csak a munka javára fog válni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik