Tech

Nyárra minden ügyfelének elérhetővé teszi az 5G-t a Telekom

Getty Images
Getty Images
Idén nyáron pedig 60 százalékra nő a Telekom 5G lefedettsége.

A Magyar Telekom május 24-én bejelentette, hogy 2023. június 1-től minden kompatibilis készülékkel, SIM-kártyával és mobilinternet előfizetéssel rendelkező felhasználójának automatikusan, extra költség nélkül, tehát díjmentesen elérhetővé teszi az 5G használatát – egészen augusztus 31-ig. Ezzel együtt a folyamatos hálózatfejlesztéseknek köszönhetően idén nyártól a szolgáltató 60 százalékra növeli az 5G lefedettségét.

A jobb sebességet és válaszidőt biztosító 5G hálózat Budapesten, a megyeszékhelyeken, több vidéki városban és községben, valamint a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó körül lesz érhető.

A vállalat 2022-ben mobilállomásainak közel 30 százalékát korszerűsítette, így emelkedett 60 százalékra a modernizált állomások száma. A tavaly korszerűsített tornyok az ügyfelek igényeinek figyelembevételével, valamint a legfrekventáltabb területeket kiszolgáló bázisállomások közül kerültek kiválasztásra. A modernizált állomások jelentős hányadán kapacitásbővítést is végrehajtottak. A Telekom 5G technológiája 700 MHz-en, 2100 MHz-en és 3600 MHz-en érhető el, a mostani fejlesztéssel jellemzően a 700 MHz-es frekvencián kerül kiterjesztésre az 5G.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik