Tech

Hamarosan ismét felbocsáthatják a Starshipet

Ahogy a 24.hu is megírta, április 20-án bocsátották fel minden idők legerősebb rakétarendszerét, a SpaceX által fejlesztett Starshipet. A tesztet az űrvállalat sikerként könyvelte el, mivel a rakéta a magasba tudott emelkedni, igaz, néhány perccel a repülés kezdete után az űreszköz megsemmisült. A robbanásban senki sem sérült meg, a felbocsátás viszont komoly károkat okozott az indítóállásban.

Az űriparban az új technológiák kipróbálása során nem ritkák a hasonló esetek. A tesztelés éppen azt a célt szolgálja, hogy felismerjék a problémákat, finomítsák az eszközöket.

Reginald Mathalone / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A Starship tökéletesítése előtt még hosszú út áll, és további teszteken kell átesnie. Elon Musk a csütörtöki kísérlet után a Twitteren gratulált csapatának, egyben a következő indítás időpontjára is utalt – írja a BBC.

A SpaceX vezére szerint az újabb felbocsátás néhány hónap múlva történhet meg.

A következő Starship egyébként már szinte teljesen készen áll.

A teszt adatainak kiértékelése jelenleg is tart. A baleset vizsgálatát a rakétaindításokat engedélyező Szövetségi Légügyi Hivatal ellenőrzi, ez teljesen bevett gyakorlat az ilyen eseteknél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik