Tech

Felrobbant a világ legerősebb rakétája

FRISSÍTÉS!

Cikkünket frissítettük, a rakéta nem sokkal az indítás után megsemmisült.

Elindult első tesztrepülésére a Starship, minden idők legerősebb rakétarendszere magyar idő szerint április 20-án délután. A felbocsátást eredetileg április 17-én végezték volna el, ám technikai okok miatt halasztani kellett.

Bár az indítás maga sikeres volt, nem sokkal a repülés kezdete után a Starship felrobbant.

A 120 méter magas űreszközt Elon Musk vállalata, a SpaceX fejlesztette ki.

A rakéta a vállalat texasi, Boca Chicában található létesítményéből indult el, ez volt az első alkalom, amikor a rendszert egyben próbálták ki. A repülésen emberek nem vettek részt, a végső cél az volt, hogy az űreszköz második fokozata közel egy kört tegyen meg bolygónk körül, a mérnökök azonban már azt is pozitív eredménynek tekintették volna, ha a Starship elemelkedik az indítóállástól. Ez végül el tudták érni.

A felbocsátásra rengetegen gyűltek össze a Mexikói-öböl partjain, a folyamatot a SpaceX élőben közvetítette a YouTube-on, de egyéb felületeken is követhető volt. Az új űreszközök kipróbálásakor nem ritkák a meghibásodások, ezért a SpaceX-nél komoly izgalom övezte az eseményt. A hasonló tesztek révén a szakértők sokat finomíthatnak technológiájukon, a Starship a későbbiekben sok hasonló kísérleten fog átesni.

SPACEX / AFP

Az első fokozat, a Super Heavy célja az lett volna, hogy néhány perc után a texasi partokhoz visszatérve függőlegesen landoljon, majd elmerüljön az óceánban. A második fokozatnak, azaz magának az űrhajónak 90 perccel az indulás után, Hawaiitól északra kellett volna elérnie a felszínt.

Sikeres volt az indítás

Noha az indítás sikeresen megtörtént, a két fokozat nem tudott szétválni, a rakéta forogni kezdett, majd felrobbant. A SpaceX élő közvetítésében az irányítóközpontot is megmutatták ekkor, ahol Musk láthatóan csalódottan vette tudomásul a történteket.

Patrick T. Fallon / AFP

Fontos kihangsúlyozni, hogy az új űreszközök esetében előfordulnak meghibásodások, a tesztelés épp a hasonló problémák kiküszöbölését szolgálja.

A SpaceX a robbanás ellenére sikeresnek ítélte a felbocsátást.

Egyelőre nem tisztázott, hogy mi okozta a rakéta vesztét.

Amennyiben a Starship végleges formát ölt, komoly előrelépést hozhat az űriparban. A rakéta a tervek szerint gyorsan újrahasznosítható lesz, és egy nap többször is a világűrbe szállíthat majd nagy számú űrhajóst és óriási tömegű rakományokat. A Starship a Hold és a Mars meghódításában is kiemelt szerepet fog kapni.

Az űreszköz kulcsfontosságú a NASA Artemis-programjában, az Artemis-3 küldetés keretében, előreláthatóan 2025-ben ezen űreszköz átalakított verziójával érhetik el ismét emberek a Holdat. A Starship HLS egy leszállóegység lesz, amelyre az Orion kapszulában utazó négy űrhajósból kettő fog átszállni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik