Tech

Bemutatták a Xiaomi eddigi legdurvább telefonját

Xiaomi
Xiaomi
Négy 50 megapixeles kamerával érkezik a Xiaomi 13 Ultra, ami kapható lesz Európában is.

A tavaly év végi bemutató után február végén, a barcelónai MWC keretén belül a Xiaomi bejelentette, hogy a Xiaomi 13 és a Xiaomi 13 Pro is megérkezik európába, április 18-án pedig lerántották a leplet az eddigi legbrutálisabb készülékükről, a Xiaomi 13 Ultráról, ami első körben Kínában lesz kapható, de még idén megérkezik a globális piacra is.

A készülék egyelőre egyedinek számító 6,73 hüvelykes C7 AMOLED kijelzőt kapott, 120 Hz-es képfrissítéssel, WQHD+ felbontással és 552 ppi képpontsűrűséggel. A panel egyik legnagyobb erőssége a fényerő, hiszen átlagos használat mellett 1300 nit fényerőre képes, de HDR módban akár 2600 nit is kisajtolható belőle – legalábbis a gyártó állítása szerint. Ennek megfelelően támogatott a HDR10, a HDR10+ és a DolbyVision formátum, de a kijelző megkapta a Pro HDR Display minősítést is. Emellé természetesen Gorilla Glass Victus védelem dukál.

Xiaomi

A burkolat alatt egy Snapdragon 8 Gen 2 lapkakészlet található, méghozzá továbbfejlesztett LiquidCool hűtéssel megfejelve, amit minimum 12 GB, de akár 16 GB memória (LPDDR5X), illetve választástól függően 256, 512 vagy 1 TB háttértár (UFS 4.0) egészíthet ki.

A fenti összeállítás persze ma már nem számít kuriózumnak, amiben az Ultra nagyot gurít, az a hátlapi kamerarendszer, ami ismét a Leicával közös együttműködésben készült, és négy darab 50 megapixeles egységet foglal magába. A főkamera lelke az 1 hüvelykes Sony IMX989 szenzor, míg a másik három modul egy-egy Sony IMX858 érzékelőt kapott. A fő egység mellett egy ultraszéles, egy telefotó és egy úgynevezett szuper telefotó megoldás kapott helyet.

A főkamera 8 darab, speciális bevonatú Leica lencséből épül fel, a rekeszérték ráadásul két fokozatban állítható (f/1,9 és f/4). A fókusztávolság 23 mm, illetve adott az úgynevezett HyperOIS stabilizáció is. Az ultraszéles egység fókusztávolsága 12 mm, a rekeszértéke f/1,8, és akár 5 centiméterről is lehet vele makrót készíteni. Az alap telefotó kamera 3,2-szeres optikai nagyításra képes (75 mm; f/1,8, optikai képstabilizálás), míg a második telefotó (120 mm; f/3,0; optikai képstablilizálás) egység 10-szeres „veszteségmentes” nagyítást ígér.

Akkumulátorként egy 5000 milliamperórás telep került a készülékbe, ami 90 wattal tölthető vezetéken keresztül, vezeték nélkül pedig 50 watt a maximum. Emellé adott az USB 3.2 Gen 1-es Type-C port, illetve nem maradt el az iP68 szabvány szerinti víz- és porállóság sem. Érdemes továbbá megjegyezni, hogy a készülék prémium mivoltát tovább növeli, hogy a Xiaomi elhagyta az ujjlenyomat-mágnes üveg hátlapot, ehelyett mutatós műbőrt kapunk, ami antibakteriális bevonatot is kapott, továbbá szennyeződéstaszító tulajdonságokkal rendelkezik, ami elméletben azt jelenti, hogy még a fehér felület sem fog besárgulni a folyamatos használat közben.

A készülék 12 + 256 GB-os modelljének ára 5999 jüan, ami átszámolva nagyjából 300 ezer forint, de figyelembe véve, hogy Európában ennyiért még a sima Xiaomi 13 sem szerezhető be, élnénk a gyanúperrel, hogy az öreg kontinensen bőven 600 ezer forint felett lesz a Xiaomi 13 Ultra ára.

Kapcsolódó
Xiaomi 13 Pro: kameraforradalom nélküli csúcstelefon
Nem minden tekintetben felel meg a vele szemben támasztott elvárásoknak, de még így is olyan mobil, aminek a megvételén érdemes elgondolkodni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik